OMÉK 2025
Az idei évben 09.18-09.21. között rendezték meg az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt Budapesten. A Hungexpo "B" pavilonja jutott az állatoknak, ezért mi is itt foglaltunk helyet.
Az állatok beszállítása a 0.napon, szerdán történt meg, állataink birtokba vették boxaikat, mely a következő néhány napban az otthonuk lett.
Az állatok létszáma korlátozott volt, de a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 6 charolais-, és 3 aubrac egyeddel így is a hazai szarvasmarha tenyésztő egyesületek közül a legnagyobb létszámmal képviseltette magát az idei legnagyobb kiállításon.
A szakmai érdeklődőkön túl külön öröm volt látni, hogy jó pár óvodás és kisiskolás csoport is kilátogatott a rendezvényre. A gyerekek nagy érdeklődéssel mozogtak az állatok körül.
A hétvégén elsősorban a családoké volt a főszerep, szívesen vettük tőlük az érdeklődést a fajtáink iránt. Egy ilyen rendezvénynek erről is kell szólnia, hisz a látogatók nagy része szinte soha nem találkozik személyesen állatokkal. A fajtabemutatók keretein belül lehetőségünk van megismertetni velük a húsmarha tenyésztés értelmét és szépségeit, valamint cáfolni azokat a sajnálatos módon kialakult álláspontokat, miszerint a marhahús fogyasztás egészségtelen, vagy éppen hogy a kérődző állatok felelősek a globális felmelegedésért.
Még néhány kép a kiállításról:
Nagyon hamar elérkezett a vasárnap este, mi is-, és az állatok is elindultak hazafelé. Köszönjük szépen az érdeklődést, és a sok látogatót, az állataink pedig köszönik a sok kedves mosolyt, és a csodálkozó tekinteteket.
