Véget ért a vásárhelyi kiállítás
A megszokott nagy érdeklődés mellet zajlottak egyesületünk programjai a XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen. A kéknyelv betegség okozta bizonytalanságok miatt ugyan egyharmaddal kevesebb kiállító jelentkezett be, de most sem kellett szégyenkeznünk sem a kiállított állatlétszámot, sem azok minőségét illetően (nyolc kiállító 49 állatot hozott). A Néma Kft. (Akasztó) 25714 HAPPY nevű bikája nyerte el a kiállítás legszebb charolais tenyészállata címet. A legtöbb díjazott állatával pedig a Charolais Kft. (Lajosmizse) érdemelte ki a MÁSZ különdíját és az egyesületünk fődíját. A verseny eredménye és a díjazások az "Eredmények/Versenyeredmények" alkönyvtárban" részletesen megtalálható. A show bírálatot Ján Kaplan, nemzetközi charolais bíráló tartotta Csehországból, ahonnan nyolcfős tenyésztői csoport érkezett. A vendégeinket a szokásos területen felépített charolais faluban fogadtuk A háromnapos rendezvény idején összesen mintegy 1000 adag ételt (marha – és birkapörköltet, halászlét, palóclevest, kolbászokat, scsevapcsicsát, slambucot, sztéket és egyebeket), fogyasztottak a vendégeink. Különösen jól sikerült és az eddigi legnagyobb létszámot vonzotta (130 fő) a Tenyésztői Estünk is a mártélyi Faluházban, ahol a Palásti zenekar közmegelégedésre szolgáltatta a talpalávalót.
A kiállítás során látványosan bemutattuk a charolais fajtát, amiért dicséret illeti a kiválóan felkészített állatok tulajdonosait. Sok érdekes és hasznos beszélgetést folytattunk, mely kiválóan szolgálta tagjaink üzleti érdekeit.
Köszönjük partnereinknek és vendégeinknek, hogy látogatásukkal megtiszteltek bennünket!
A kiállításról képes beszámoló található a „Fotók/Alföldi ÁN 2015/Főleg állatos képek 2015 Hmvhely” és a „Fotók/Alföldi ÁN 2015/Vendéglátás 2015 Vásárhely” alkönyvtárakban.