A charolais marha tartástechnológiája
A charolais marha tartástechnológiája
A húshasznú szarvasmarha-tartás költségérzékeny ágazat. A jövedelmezőség megvalósításához alapvető feladat:
- a minél nagyobb borjúszaporulat elérése egy tehénre, minél nagyobb élősúly termelése az adott takarmánytermő területen;
- tartási és takarmányozási költségek mérséklése;
- az emberi munkaráfordítás csökkentése.
Az állatok télen - nyáron tarthatók akár épület nélkül is. A szélárnyékos, száraz pihenőhelyek kialakítását – különösen a télen, télvégén kezdődő ellési ciklus esetén meghálálják, ezért általában mégis alkalmaznak három oldalról zárt, színszerű – szerfás építményeket.
Mivel az ágazat nem lehet versenytársa a szántóföldet igénylő árutermelő ágazatoknak, fejlesztése elsősorban az extenzív gyepterületekre és a szántóföldi melléktermékekre alapozottan lehetséges. Az eredményes húshasznú szarvasmarhatartás feltételezi a helyi adottságokhoz való ésszerű alkalmazkodást. Ebből következően a tartástechnológiai és műszaki megoldásokban – azonos alapelvek megvalósítása esetén is – eltérések lehetnek a különböző tenyészetek között. Az eltérést a gyepek különböző minősége, tagoltsága, a terepadottságok, az itatóvíz beszerzési lehetőségei, a melléktermékek félesége és mennyisége egyaránt indokolja.
- Az állatok elhelyezése évszak szerint
A téli és nyári tartásmód nem feltétlenül különböző. Ez esetben a húshasznú teheneket és növendék üszőket télen, nyáron legelőn tartjuk, takarmányszükségletüket is nagyobbrészt a legelő elégíti ki. Ott folyik a fedeztetés, az elletés és a borjak felnevelése is. Kukoricaszár-maradványok legeltetésével időszakosan újabb területek kapcsolhatók be.- Nyári elhelyezés
Az állatok évente általában 180-240 napot töltenek legelőn.- Az állatok bármilyen, szakszerű csoportosításának az alapja, hogy a legeltetésre kijelölt terület megfelelően szakaszolható legyen. Ez lehet
- Természetes terepadottság (jól elkülönülő völgyek, kellően nagy vízfolyás stb.)
- Mesterségesen kialakított kerítés:
Tenyésztési előnyei mellett lényeges, hogy csökken az élőmunka igény, változik a gondozó feladata.- Élősövény (vadrózsa, kökény, galagonya)
Rendszeres nyírást, alakítást, gondozást igényel, hogy ne vegyen el túl sokat a legelőből. Franciaországban elsősorban ezt használják. Traktorokra szerelhető adapterekkel jól gépesíthető ez a munka. Az állatok kedvelik, mivel a dörgölődzési igényüknek is megfelel, valamint némi árnyékot is ad nyáron. - Szögesdrót kerítés
Élettartama maximum 10-12 év. Minimum 1,1-1,2 m magassággal és 3 sor szögesdróttal kell számolni, hogy a borjak ne tudjanak elkeveredni. - Új-Zélandi típusú elektromos kerítés
Élettartama maximuma ( a természetes elhasználódás tekintetében) jóval meghaladja a 10-12 évet. Azonos magasság mellett 3 szál horganyzott drót is elég lehet. Nagyobb területek Új-Zélandi típusú elektromos kerítéssel történő ellátása elősegíti a legelő napi adagolását is. Az állatokat sokkal inkább megtartja, mint a szögesdrót kerítés.
- Élősövény (vadrózsa, kökény, galagonya)
- Az élőmunka hatékony kihasználását a legelőszakaszok fix kerítéssel, kapukkal, átjárókkal, itató berendezésekkel való ellátása nagyban segíti. A legelőszakasz nagysága a tenyésztési célok, a szokásos fűhozam, az állatlétszám és a terület gépi művelésre való alkalmassá tételének az igényétől függően változik. Ennek megfelelően igényes tenyésztői munka (tehenek kiscsoportos célpárosítása, fiatal bikákkal történő kímélő fedeztetés) esetén akár néhány 1-3 ha-s legelőszakasz kialakítása is indokolt lehet. A tenyésztés számára általában 10-20 ha-s szakaszok megteremtése megfelelő szokott lenni. Igazán nagy tehénlétszámok esetén indokolt lehet akár 50 ha-os szakaszok létrehozása is. (A legelő első növedéke kaszálással hasznosítható, a fedeztetési időszakon kívül pedig legeltetéssel hasznosítható.)
- Az állatokat folyamatosan megfelelő tenyészkondícióban kell tartani. Ez kiemelten lényeges a fedeztetési idény idején. A tenyészbikák pótabrakolása az éjszakai különválasztás alkalmával, vagy – kisebb állatlétszám esetén – a tehenek között egy pl.: 60 literes műanyag hordó félbevágása által nyert, könnyen mozgatható edény segítségével oldható meg.
- Itatás
A húsmarha vízszükséglete körülbelül a szárazanyag fogyasztás négyszeresével egyenlő, magas hőmérséklet esetén a hétszeresét is elérheti. A helyi adottságoktól függően víznyerésre felhasználhatók a természetes vízfolyások, patakok, tavak, természetesen a legbiztonságosabb megoldást a vízhálózatról nyert ivóvíz adja. A napi vízigény számosállatonként 50-70 liter.
- Az állatok bármilyen, szakszerű csoportosításának az alapja, hogy a legeltetésre kijelölt terület megfelelően szakaszolható legyen. Ez lehet
- Az állatok téli elhelyezése
A húshasznú állomány téli tartását, a takarmányok tárolását, a takarmányozás módját és az elletés szervezését a helyi adottságok jelentősen befolyásolják. Az állatok téli elhelyezése vagy egyes kijelölt legelőszakaszokban, vagy kiépített téliszálláson valósítható meg.- Ha az állatok áttelelése a szabadban, egy kijelölt legelőszakaszon, fix karámban valósul meg, akkor ügyelni kell a következőkre:
- A telelőhely déli fekvésű, szélvédett helyen legyen.
Ez elérhető természetes terepi adottságok kihasználásával (domb, erdő, épület stb.), vagy mesterségesen épített szélfogók alkalmazásával (széna-, szalmakazlak, szélvédő palánkok). - A telelőszakasz talajának és a gyep állományának kímélése végett 500 m2 tehenenkénti élettér segíti az állatok környezetének karbantartását. Telelőkarám alkalmazásakor 50-150 m2/tehén élettérrel számolhatunk.
- A telelőszakaszokat burkolt út mellett célszerű kijelölni, mert ez lényegesen megkönnyíti a kiszolgálást. Arra az esetre, ha a telelőhely minőségét az időjárás nagyon megviselné, célszerű lehet tartalék telelőszakaszok kijelölése is.
- A pihenőhely mindig megfelelően száraz legyen. Az állatokat ne telepítsük mély fekvésű területre, hanem oda, ahonnan a csapadék elfolyik. A száraz pihenőhelyről – pihenődombról – folyamatos almozással gondoskodjunk. A szalmaigény magasabb (akár a 12-15 kg-ot is elérheti), mint épület használata esetén.
- Az állatok etetését vagy fix, vagy mobil vályúk alkalmazásával biztosítsuk – ügyelve arra, hogy a takarmány földdel ne keveredhessen. Lényeges, hogy az állatok jó kondícióval kerüljenek a télbe és ez a kondíció – a megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányellátás következtében – az életfenntartás nagyobb energiaszükséglete mellett sem romoljon.
- Itatás
Ha a téli ivóvíz ellátás hálózatról megoldható, akkor a víz temperálóval ellátott önitatóra is kapcsolható, egyéb esetben télen rendszeresen gondoskodni kell a vályúban található ivóvizet borító jégréteg eltávolításáról, ill. naponta kétszeri pótlásáról. A napi vízigény számosállatonként 30-40 liter.
- A telelőhely déli fekvésű, szélvédett helyen legyen.
- Ha az állatok áttelelése a szabadban, egy kijelölt legelőszakaszon, fix karámban valósul meg, akkor ügyelni kell a következőkre:
- Nyári elhelyezés
Az állatok teleltetésének biztosítására széles körben alkalmaznak három oldalról zárt, színszerű épületeket. Ezek lehetnek szerfás épületek palatetővel, olcsó, szélfogónak alkalmas deszkával burkolva, de akár téglából, előre gyártott vasbetonelemekből is készülhetnek. Tehenenként 4-5 m2 fedett terület és ennek 4-5-szöröse kifutó (16-25 m2 ) szükséges az állatok nyugodt elhelyezéséhez. A fedett istállóban a mélyalmos rendszer vált be leginkább. Az épület oszlopait és a magasságát úgy kell kialakítani, hogy a gépi kitrágyázás elvégezhető legyen. A kifutó mentén, úgy kell kialakítani a jászolt, hogy tehenenként kb. 80 cm etetőhossz jusson. A jászol mentén célszerű egy 2,5-3 m-es sávot kibetonozni. Fölé olyan tetőt kell építeni, amely a gépi takarmánykiosztást nem akadályozza.
Technológiai berendezések
- Borjúóvoda
A borjak születését követő egy hónapot követően a nagy növekedési erély minél jobb kihasználása miatt célszerű gondoskodni a borjak pótabrakolásáról. Erre a célra (elsősorban a mobil) borjúóvodák felelnek meg. Ez szántalpakon húzható, 2,0 m széles, kb. 3,5 m hosszú, 1,6 m magas olyan ráccsal körbezárt vasszerkezet, melyen pont akkora nyílások vannak a két hosszabbik oldalán középen, hogy a borjak bejuthatnak. A két keskenyebbik oldalon belül is és kívül is 30 cm átmérőjű vályúk helyezkednek el. Belül a borjak igényeinek megfelelő beltartalmú borjúabrak osztható ki, kívül pedig a tehenek kaphatják meg a szükséges ásványi só és makroelem kiegészítésüket. A 2-2 vályút fent vaslemez tető védi a lehulló csapadéktól. A belső vályúk magasságában a vályú közelében 40 cm-es lemezcsík véd a tehenek borjúabrak fogyasztásától. Az ilyen borjúóvoda a tehenek mindenkori pihenőhelyén nyer elhelyezést. 35 borjanként egy ilyen borjúóvoda optimális.
- Kezelőfolyosók
Mivel joggal szokták a szarvasmarhatartást az állattenyésztés nehéziparaként említeni, ezért különös jelentősége van a biztonságos munkavégzés feltételei megteremtésének.
Alapvető fontosságú, hogy a szükséges válogatások, mesterséges termékenyítések, állategészségügyi vizsgálatok, tetoválások, krotália pótlások, vemhességi bírálatok, mérlegelések stb. elvégezhetőek legyenek. A kezelőfolyosó kb. 75 (80) cm széles legyen, hogy a növendék és felnőtt állatok ne tudjonak megfordulni benne, magassága kb. 1,5 m. Az oldalát (optimális esetben) négy megfelelő erősségű vízszintes fémcső alkotja. A fiatalabb borjak miatt alulról felfelé növekvő távközök tartása indokolt (30-35-40-45 cm). Indokolt a kezelőfolyosó vonalában a nyakszorító, mérleg előtt az állatok mozgásának lassítását szolgáló kanyart (törést) kialakítani, ami az ajtók kezelését megkönnyíti. (1. kép)
Külföldön sok helyen tapasztalt megoldás olyan teljesen teli oldalú kezelőfolyosók használata, amelyek szélessége a talaj szintjén 45-50 cm, 1,5-1,6 m magasságban pedig 80-85 cm. (1-2. kép) Itt a megfordulás veszélye nélkül kezelhető minden korcsoportú állat. A kezelést a folyosó fölé hajolva lehet elvégezni, amit egy kb. 70 cm-re kiemelt, kezelőfolyosóval párhuzamos külső folyosó segít. (2. kép) E megoldás hátránya lehet, hogy ha valamilyen ok miatt lefekszik az állat, akkor csak nehezebben tud felállni.
A kezelőfolyosó lehet stabil, vagy mobil. Mobil karámelemekre a teleptől távolabbi legelőszakaszokon lehet szükség pl. szaporodásbiológiai vizsgálatok, mesterséges termékenyítés, beteg állatok kifogása stb. céljából. Az 5 m hosszú, 1,6 m magas fém karámelemnek alkalmasnak kell lenni a borjak megtartására is, ezért célszerű 30-35 cm-es távköz kialakítása az elemen belül. Az elem két végére oly módon kell kb. 20 cm-es fémcső darabokat hegeszteni, hogy azok egymásnak “komplementerei” legyenek. Így két karámelem összeillesztésekor a fémcső szakaszokba egy közös tengely illeszthető. A terepadottságok (pl. fa, liget. erdő, épület) segíthetnek a mobil kezelőfolyosó stabilizálásában.
Olyan kezelőfolyosóra van szükség, melyben az állat:
- Kellően rögzíthető. A különböző tömegmunkákat jól szolgálják az állatok folyosóban történő összezsúfolódását megakadályozó egyedi lerekesztési lehetőségek, melyek az állat hosszával szinkronban a folyosó hosszában 2,4-2,5 m-enként legyenek.
- Ajtós lerekesztés
- a folyosóra merőlegesen, vízszintesen eltolható, alul - felül sínben mozgó, a felső sín felett görgőkön támaszkodó “teli” ajtók segítségével, vagy
- Ajtós lerekesztés
- kétoldalt sínben, felfelé mozgatható, csigán támaszkodó ellensúlyos “teli” ajtók alkalmazásával.
Megjegyzés: Sokszor tapasztalható veszélyforrás a folyosó oszlopai mellé bedugdosott farudak használata. egyenlő oldalú háromszög alapú oszlop formájú teljesen zárt oldalú ajtó. A folyosó közepén levő erős oszlophoz rögzítik. (1. kép) Ez a típusú ajtó a folyosó 120° -os szögű elkanyarodásakor hasznos.
- Nyakszorító
Vérvételkor, krotália pótláskor stb. szükség van az állat fejének biztonságos rögzítésére. Erre több jó ( erő x erőkar = teher x teherkar elvén alapuló) mechanikus szerkezetet is alkalmaznak:- A szorító folyosó közepe felé két oldalról – a párhuzamost folyamatosan tartva – alul - felül görgők segítségével sínen csúszó erős fémcső fogja közre a az állat nyakát. A sínek egy fejtetőre állított “V” betűre emlékeztetnek, melynek a két szára erősen szétnyitott (a két befogó mintegy 120° -os szöget zár be). Működés közben pl. az Abaúji Charolais Mg. Rt-ben tekinthető meg.
- Az állat nyakát olyan két oldalról (elölről hátrafelé) középre záródó “teli” ajtók rögzítik, melyeken a nyak profilja ki van alakítva, így nincs lehetőség az állat fejének függőleges irányú elmozdítására sem. Az ajtók egy kézmozdulattal rögzíthetők és nyithatók. Mechanikája némileg bonyolultabb, mint az előzőekben vázolt, de a kezelése kényelmesebb, egyszerűbb. Működés közben pl. a Szerencsi Mg. Rt-ben tekinthető meg.
- A folyosóban (mérlegen) levő ajtót a kereten belül még két erős fémcső alkotja, melyek a nyak formájának megfelelő ívelést kaptak. Az egyik cső, hosszabb és csak az alsó vége van rögzítve. A felső végét – miután az állat bedugta a fejét – oldalsó helyzetből közép felé húzza a kezelő. Az ajtó vízszintes vonalában kialakított fogakon megfeszül a csak a hosszú fémcsőhöz rögzített rövid fém támasztó rúd. (3. kép)
- A bemutatásra kerülő nyakszorítók következő típusa (4. kép) egyben elektromos mérleg és nyakszorító. Sok alkalmazható elemet tartalmaz.
- az első ajtó – a kép bal alsó sarkán látható módon – lábbal nyitható, melyet egy rugó külön elősegít.
az ajtó csukását és a nyakszorító működését egy “fülek alatt csúszó” kötél segíti elő (ld. a 4. kép bal felső oldalát)
- miután az ajtó záródott, csak akkor lehet a nyakszorító nyílását szűkíteni, melyet a kép bal felső oldalán látható körmök segítségével stabilizálnak. A körmök nem az ajtó részei, így annak nyitásakor oldódik a rögzítés, az állat feje kiszabadul. (4-5. kép)
a kép jobboldali középső részén 8-8 db, csak felül rögzített fémlapka található, melyek a ketrec síkjához képest ferde egyenesen helyezkednek el, előre lejtenek. Ezek előre könnyedén elmozdulnak, viszont hátra nem. Az ide behelyezett acélrúd a gravitációnál fogva az állat faráig előregurul és rögzíti az állatot.
- A másodikként (szerencsi példával) leírt nyakszorítóhoz némileg hasonló a 6. képen látható megoldás is. Az ajtók két oldalról záródnak a folyosó közepe felé. A folyosó tetején, az egyik oldalhoz rögzített kar a másik oldalról mozgatható. Ennek a közepéhez két lapos fém egy pontban kapcsolódik, melyek másik végei az ajtók felső, középső végéhez csatlakoznak. A folyosó közepén, fent egy hosszanti irányban rögzített zártszelvény található, amin egy nagyobb zártszelvény darab csúszik
- Hozzáférhető
Az állat egyszerűbb kezelése érdekében nem csak felülről, de a nyakszorító előtt és után megfelelő méretű (legalább 1 m-es) ajtókat kell elhelyezni a folyosón. Mérleget is tartalmaz
A mérleg maximális kapacitását úgy kell megválasztani, hogy a telepen található legnehezebb állat mérlegelésére is alkalmas legyen (tenyészbika). Mechanikus mérleg esetén az állat várható ugrálása, mozgása miatt a legnagyobb állat súlyának másfélszeresével kell számolni – 1,5 -2 tonnás mérleg szükséges, melynek az alja 2,3-2,5 m hosszú legyen. (A 4. képen TRU-TEST gyártmányú Új-Zélandi elektronikus mérleggel szerelt kezelő egység látható. Használatát itthon és külföldön is elfogadják a kereskedők is)
- Elvégezhető a válogatás. A folyosót úgy célszerű alakítani, hogy szükség esetén abból az állatok legalább két csoportba legyenek válogathatók. Hasznos, ha a folyosó mindkét oldalán van válogató karám. Célszerű, ha a nyakszorító és a mérleg után is van lehetőség az állatok más - más karámba, vagy felhajtóra engedésére.
- Egyéb eszközök
- Szarvtalanítás
A kötetlen, elsősorban téli elhelyezés során jelentkező kiesési ok a tehenek hasfal szakadása. Ennek megelőzésére legjobb módszer az állatok borjú korban, vegyi úton, vagy elsütéssel történő szarvtalanítása. Ha ez valamiért elmaradt, nem egyszerű az utólagos elvégzése. A lefűrészelést követő “elsütés” mellett alkalmazzák a gyorsvágóval történő szarvtalanítást – ahol nincs szükség külön “elsütés”-re – és más technikát is. Ilyen pl. a 7. képen látható szarvvágó. Kíméletesen végzi el a műveletet anélkül, hogy az állatok szarvát összeroncsolná. A négyélű kés biztosítja, hogy a beavatkozás után a szarv sima maradjon. A szerszám további előnye, hogy gyorsan és egyszerűen elvégezhető a beavatkozás. A munkát tovább segítheti, ha munkahengert is szerelnek az ollóra.
- Szarvtalanítás
A legeltetés
A szarvasmarhatartás ott a legfejlettebb, ahol intenzív gyepen legeltetnek; Hollandia példája bizonyítja, hogy a szarvasmarhatartás legelőre alapozható. A fajlagosan nagy tejtermelő tenyészetek többségének példája is bizonyítja, hogy legalább a növendéküsző nevelés során legelőn tartják az állatokat, de megfelelően közeli legelők esetén a legeltetés nem csak a szárazonálló, de a fejős teheneknél is indokolt. Régen köztudott, hogy a húsmarha anyatehenek és növendékek kizárólag legelőn is jól termelnek, ott nem igényelnek semmiféle kiegészítő létesítményt. A marhahústermelés minden formája közül a legjobbnak és a legolcsóbbnak bizonyult a legelőn tartás.
- A gyepre alapozott szarvasmarhatartás alapja, hogy a fűtermés 70 %-át maga az állat takarítsa be. A fehérjében dús legelőfű mellett tetszés szerinti (cellulózban dús) takarmányszalma adagolása – egyes vélemények szerint – 20-25 %-kal csökkenti a legelt fű mennyiségét, miközben a termelt tej mennyisége is nő.
- A gyephasznosítás számát a termésszint és a hasznosítási mód határozza meg. Például a műtrágyázott gyepek növényzete gyorsabban nő, ezért viszonylag többször használható. Ugyanakkor meg kell különböztetnünk a magas és a hasznosításra érett növényzetet. A magas növényzet nagy fehérjetartalma ellenére is, csak akkor hasznosítható eredményesen, ha kellő rostot is tartalmaz, különben a fehérje emésztése nem lenne megfelelő. Ha a gyep növényzetét magasság szerint hasznosítjuk, igen könnyen elérjük a 20-25 % közötti, vagy éppen a fölötti nyersfehérje tartalmat, de a nyersrost nem lesz elég a sok fehérje megemésztéséhez. A legelő csak akkor érett hasznosításra, ha kétszer annyi rostot tartalmaz, mint fehérjét, ezért az extenzív gyepeket általában évente kétszer hasznosítjuk, a közepes intenzitásúakat háromszor és az intenzíveket négyszer.
- Az állat fogyasztási igénye szempontjából megfelelő tömegigénye is van a hasznosításnak.
- Termelő a legelő, ha a jószág 50 m2-en belül megtalálja a napi szükségletét, (A felnőtt állat súlyának kb. 10 %-át fogyasztja el naponta, így egy 600 kg-os tehén esetében 60 kg/nap fogyasztással számolhatunk)
- létfenntartó, ha csak 50-100 m2-közt és
- inkább koplal az állat, ha 100 m2 felett kellene legelnie.
- Az állatok egyenletes termelésének az alapja az egyenletes takarmányfelvétel. Ennek legjobb módja a napi adagolású legeltetés.
- Ha nem biztosítjuk a legelő (szakasz) kellő pihentetését legelés, vagy kaszálás után, a növényzet kiszárad. Éppen ezért:
- az első kilenc nap a gyep megerősödésének időszaka,
- a második kilenc nap az erőteljes növekedésé,
- a harmadik kilenc nap a tápértékkel való telítődésé és
- a negyedik kilenc nap a hasznosításra érésé.
A napi adagolású legeltetés jó a talajnak, talajéletnek és a tápanyagok hatékony felhasználásának, mert az állat nem tapos sokat, csak a legszükségesebbet, minden nap azonos mennyiséget vesz fel.
- Ha kevesebb a fű a szükségesnél, akkor az értékes állatokat úgy legeltetjük – rövidebb idő alatt –, mintha megfelelő lenne a fűtömeg. A hiányzó részt pl. ugyanarról a gyepről származó szilázzsal pótoljuk. Így elérhetjük, hogy az állat hozzájut a legeléssel együtt járó kedvező élettani hatásokhoz és valamennyi zöld fűhöz, de a termeléshez szükséges táplálóanyagot is mindennap megkapja. Legeltethető az a legelő, amely a napi szükségletnek legalább 30%-át biztosítja, mert ekkor már érvényesül a legelőn tartózkodás kedvező hatása.
- Ha nem biztosítjuk a legelő (szakasz) kellő pihentetését legelés, vagy kaszálás után, a növényzet kiszárad. Éppen ezért:
- A gyephasznosítás tervezése
- Az 5 ° C feletti átlagos napi középhőmérséklet már láthatóan növeli a füvet, ezért az 5 ° C-os határnaptól két hétre ajánlatos a legeltetés megkezdése.
- Napi adagolású legelő a legmegfelelőbb. Az állatokat délután célszerű áthelyezni, mivel a másnap reggeli intenzív legelési fázis alatt azokat a gyeprészleteket is elfogyasztják, amelyeket az előző napon délután otthagytak.
- Kaszálás esetén ügyelni kell arra, hogy az optimális tarlómagasság 5 cm körüli.
- A szarvasmarha akkor sem legel napi 9 óránál többet, ha éhes marad.
- Ismernünk kell a legelt fű, a szilázs és a szenázs tápértékbeli különbségét. A legelt fű a legértékesebb, mivel minden vitamin, illóolaj, a gyógyhatású növényeknél a hatóanyagok sora sokkal értékesebb, ha legeléssel jut az állat szervezetébe, mint szárítás, vagy savanyítás útján. Az állatok jobban hasznosítják a szilázst; bár a szenázsból többet fogyasztanak, termelésük mégis elmarad (15-20 %-kal) a szilázsfogyasztás esetén tapasztalthoz képest.
- Tekintettel az utóbbi éveket jellemző aszályos időjárásra, célszerű a júliusi – augusztusi hónapokban kiegészítő takarmányozásról gondoskodni.
- A 10-20 (50) hektárosra kialakított, fix kerítésekkel ellátott legelők napi (villanypásztoros) adagolásáról célszerű gondoskodni.
- A húshasznú állatok naponkénti friss fűvel történő ellátása nem annyira alapvető kérdés, mint a tejhasznú állatok esetében, ezért a durvább minőséget, nagyobb tömeget adó és a külterjes viszonyokat jól tűrő növényeket is telepíthetjük a húsmarhalegelő számára. Fontos szempont, hogy a telepített növények hosszú életűek – legalább 6-10 évesek – legyenek, vagy hosszabb ideig kitartsanak. A telepítésre kerülő növényeket tisztán, vagyis egyfajú telepítéssel vetjük, vagy 2-3 növényből állíthatjuk össze a keveréket. Az agresszív tulajdonságú növények miatt ugyanis fölösleges olyan fajtákat felvenni a keverékbe, amelyek a versengést nem bírják és a telepítés után kipusztulnak. Ezeket az igényeket figyelembe véve az elsőrendű pázsitfűfélék közül a magyar rozsnok, a csomós ebír, a nádképű csenkesz, a zöld pántlikafű, a réti csenkesz, angol perje javasolható, míg a pillangós virágú növények rendszerint háttérbe szorulnak. A nagy agresszivitású fajokat, mint a csomós ebír, a zöld pántlikafű és a nádképű csenkesz, rendszerint csak hasonló adottságú gyors fejlődésű fajokkal együtt célszerű telepíteni, mert a gyengébb fejlődésű, jól társuló növényeket elnyomják. Különösen a magyar rozsnok alkalmazása látszik célszerűnek és szinte minden keverékbe fel kell venni, mivel kiváló alkalmazkodó képességén és szárazságtűrésén túlmenően a laza bokrú növények visszaszorulása, kipusztulása után a vezérnövény szerepét átveszi és tartós gyepet ad.
Fedeztetési, ellési idény
- A termékenyítés módszere
- Természetes fedeztetés
A húsmarha extenzív módszerű tartására jellemzően a természetes fedeztetés dominál. A mesterséges termékenyítés aránya törzstenyészetek esetében sem haladja meg a 30 %-ot (bár előfordul olyan tenyészet is, ahol 100 %-os a mesterséges termékenyítés). Éppen ezért különös gondot kell fordítani a természetes fedeztetésre használt bikákra. Az alapvető tenyésztési szempontokon túlmenően ügyelnünk kell a következőkre:- A tenyészbikákhoz beosztható tehenek száma:
- 30-35 db, ha felnőtt állatról van szó (Ivarzásszinkronizálást követő természetes utófedeztetés esetén – 50 %-os vemhesüléssel számolva – egy tenyészbika 70 tehénre elegendő.)
- 10-20 db, ha a tenyészbika növendék. Különösen vigyázni kell a frissen minősített 13-14 hónapos kisbikákkal, mivel biztosítani kell a saját fejlődéséhez szükséges táplálóanyag folyamatos ellátását. Lezsarolásával a hasznos élettartam jelentősen csökken, esetleg már a következő ciklusban sem számíthatunk rá.
- A szaporodásbiológiai és állategészségügyi preventív technológiai programban leírtak szerinti vizsgálatok elvégzésével – a megfelelő borjúszaporulat révén – jelentős veszteségektől kímélheti meg a tenyésztő magát. Az előírt állategészségügyi vizsgálatok elvégzése minden fedeztetési idény előtt indokolt, mivel a háremszerű fedeztetés egyben jelentős kockázatot is jelenthet a következő évi szaporulat arányára nézve –nem beszélve a "szétkenhető" fertőző betegségekről.
- Mivel a tenyészetben a tenyészbika igen jelentős étéket képvisel, ezért nagyon ügyeljünk az egészségi állapotára! A fedeztetési idényen kívül kis csoportokban – a legféltettebbeket egyedül – tartsuk. Ezzel a bikák verekedése okozta esetleges kieséseket megelőzhetjük.
- Évente kétszer elvégzett, szükség szerinti szakszerű körömápolás a tenyészbikák hasznos élettartamát jelentősen megnövelheti. (Ez a teheneknél sem nélkülözhető.)
- Tenyészállatok előállítása esetén tenyésztési, menedzselési, etológiai stb. szempontok alapján javasolható, hogy az állatok létszáma a kritikus időszakokban (ellés, fedeztetés) egy – egy csoportban ne haladja meg a 35-70 darabot. Több tenyészbika egy gulyában fedezése kizárólag végtermék előállítás esetén lehet elfogadható – amikor nem marad tenyésztésre a borjak közül. Ebben az esetben esetleg megfelelő lehet ennél valamivel nagyobb gulyaméret is.
- Célszerű a fedeztetési idény befejezése után újra csoportosítani a gulyákat a borjak ivara szerint, valamint az esetlegesen jelentkező ivarzó teheneket az ivarzás tartamára eltávolítani a gulyából, ami a bikaborjak nyugodt gyarapodását segíti és az előny a választáskor jelentkező plusz kilókban mutatkozik meg.
- A fedeztetési idényt követően a taposási kár növekedése ellenére – elegendően nagyméretű legelőszakasz esetén az élőmunka költségei csökkenthetők a gulyák összevonása és újracsoportosítása által.
- A tenyészbikákhoz beosztható tehenek száma:
- Mesterséges termékenyítés
Mivel a charolais ivarzása viszonylag rövid ideig tart és nem túlzottan intenzív – sok a csendesen ivarzó – , ezért a sikeres mesterséges termékenyítés feltétele az ivarzás megfelelő felismerése. Ennek módszerei:- A természetesen ivarzók folyamatos felkutatása
- Vazektomizált (kereső) bika használata
- Rendkívül fontos, hogy a hajnali, korareggeli órákban is ellenőrizzék – értő szemmel – az állományt. Későbbi napszakban jelentősen csökkenhetnek az ivarzás tünetei.
- Biztosítani szükséges a naponta többszöri ellenőrzés – és termékenyítés –feltételeit, mivel szélsőséges esetben akár az is előfordulhat, hogy “este még nem ivarzik, reggel pedig már nem ivarzik” az állat.
- Ivarzás-szinkronizálás
Azokon a területeken, ahol nem oldható meg az ivarzó állatok folyamatos felkutatása, kifogása és mesterséges termékenyítése, ott hasznos megoldás az ivarzás-szinkronizálás alkalmazása, mivel a szükséges munkálatokat csak néhány alkalomra koncentráltan is el lehet elvégezni (megfelelő szakemberekkel).
- A természetesen ivarzók folyamatos felkutatása
- Az elletés
- Előnyös a borjak születésének egy ciklusra, tél végére- kora tavaszra időzítése, hogy azok a legeltetési periódus azon szakaszát, amikor a gyep minősége kiemelkedő, minél jobban ki tudják használni. Ez egybe esik az anya kiemelkedő tejelési szakaszával is. Ennek további előnye, hogy évente egy – egy rövid időszakot jelent a termékenyítés és az elletés, valamint a végtermék borjak egyszerre lesznek "készen", ami az értékesítéskor pozíciójavító tényező. Az egyciklusos elletésnek ugyanakkor hátrányai is vannak:
- kisebb az újratermékenyülési arány,
- nagyobb a selejtezés mértéke és az ebből származó értékkülönbözet ( a vemhesüsző értéke magasabb, mint a selejt tehéné)
- nagyobb a tenyészbika szükséglet, mivel az összes tehén fedeztetése egyszerre esedékes.
- A pótciklus alkalmazása javítja a borjúszaporulatot, csökkenti a selejtezési %-ot, segít az ellési ciklus összébb húzásában, ugyanakkor a téli időszakban kell a kisborjakkal foglalkozni, amikor állategészségügyi szempontból kockázatosabb időszak következik. Drágább és természetes vitaminokkal kevésbé ellátott a téli takarmány, ezért magasabb kiesésre lehet számítani.
- Előnyös a borjak születésének egy ciklusra, tél végére- kora tavaszra időzítése, hogy azok a legeltetési periódus azon szakaszát, amikor a gyep minősége kiemelkedő, minél jobban ki tudják használni. Ez egybe esik az anya kiemelkedő tejelési szakaszával is. Ennek további előnye, hogy évente egy – egy rövid időszakot jelent a termékenyítés és az elletés, valamint a végtermék borjak egyszerre lesznek "készen", ami az értékesítéskor pozíciójavító tényező. Az egyciklusos elletésnek ugyanakkor hátrányai is vannak:
- Az elletés konkrét intervallumát mindig a helyi körülmények határozzák meg.
- Egyciklusos elletésesetén:
- Ahol a téli időszakban épületek is rendelkezésre állnak, a téli takarmányozás jól fedezi az igényeket, nem fagyzugos a terület, esetleg a legelők rendszeresen gyengék, ott az üszők termékenyítése akár február 20-szal is megkezdhető, hogy december 1-gyel elkezdődjön az ellési idény. A tartama két és fél hónap. A tehenek fedeztetése ebben az esetben 20-30 nappal később (március 10-20) kezdődik és három hónapig tart (június 10-20). Az ellési idény ekkor március 20-30-ig tart.
- Ha istálló nélküli a tartásmód, fagyzugos a terület, a gyenge téli takarmányozásban legyengültek az állatok, jellemző a legelők viszonylag kései legeltetésre való alkalmassága, az üszők fedeztetését se kezdjük május 1, a tehenekét május 20 előtt. Ekkor az üszőellések február 10-zel, a tehénellések pedig március 1-gyel kezdődnek és április 25-ig, illetve június 1-ig tartanak.
- Kétciklusos elletésesetén:
- Üszőfedeztetések: április 5-től május 25-ig, ill. november 20-tól január 5-ig
Üszőellések: január 15-től március 5-ig, ill. szeptember 1-től október 15-ig
Tehén fedeztetések: április 25-től június 25-ig, ill. december 5-től február 5-ig
Tehénellések: február 5-től április 5-ig, ill. szeptember 15-től november 15-ig - Üszőfedeztetések: május 10-től június 25-ig, ill. november 20-tól január 5-ig
Üszőellések: február 20-tól április 5-ig, ill. szeptember 1-től október 15-ig
Tehén fedeztetések: május 30-tól július 30-ig, ill. december 5-től február 5-ig
Tehénellések: március 10-től május 10-ig, ill. szeptember 15-től november 15-ig
- Üszőfedeztetések: április 5-től május 25-ig, ill. november 20-tól január 5-ig
- Egyciklusos elletésesetén:
- Tenyészutánpótlás nevelés, a szelekció fázisai
- Tenyészbika
Tenyésztésre csak központi lajstromszámmal ellátott bika használható. Az ehhez szükséges feltételeket a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete Tenyésztési programja és Törzskönyvezési szabályzata tartalmazza. Az igényes tenyésztői munka – a következő generációra gyakorolt nagyobb hatása miatt – feltételezi a tenyészbikák különös gonddal történő megválogatását, szelekcióját. Ennek – tenyésztési szempontból optimálisan – a következő szintjei vannak:- A fiatal tenyészbika megvásárlása 14-16 hónapos korban. Ennek szempontjai:
- A használati értéket befolyásoló szempontoknak feleljen meg (lábszerkezet, csontozat, “kötés”).
- A várható felhasználási célnak feleljen meg. Pl.:
- hosszú törzs, rámás méretek jó izmoltsággal (tenyészállatok előállításához)
- erőteljes izomzat (végtermék előállítás esetén)
- suta (a későbbi szarvtalanítási gondok elkerülésére pl. a magyarszürke állomány esetén)
- vékonyabb csontozat, alkat (üszők várható fedeztetése esetén).
- A gyarapodása és a külleme összességében lehetőleg haladja meg az együtt tesztelt bikacsoport átlagát.
- A választott állat pedigréjében lehetőleg minél több, ismert, jó ITV-vel rendelkező ős legyen.
- Az állat tenyésztésbe vonásával lehetőleg várjunk a bika két éves koráig. A vásárlástól odáig eltelt idő során mutatott fejlődés alapján döntsünk, hogy az állat bele illik-e abba a képbe, amit tőle a vásárláskor elvártunk, van-e helye a tenyészetünkben. Ha megfelel az elvárásoknak, akkor is csak néhány (5-7) jól ismert, idősebb tehénnel párosítsuk.
- Miután megszülettek a borjai, újabb felülvizsgálat alá kell vetni a bikát, most már a borjai alapján is. Ha kedvező az eredmény, csak akkor javasolható a további használata, mintegy 15 tehénen.
- Ha a bika borjainak második csoportja is jó formákat mutat – jó gyarapodás mellett – és a tenyészállat is megfelelően fejlődött, nem jelent meg lényeges küllemi hibája, csak akkor hagyjuk továbbra is a tenyészetünkben fedezni.
- A fiatal tenyészbika megvásárlása 14-16 hónapos korban. Ennek szempontjai:
- Tenyészüsző
- Az üszők tenyésztésre alkalmasságáról először a borjak választásakor döntünk. Ennek szempontjai:
- Az állományunk méretét tervezzük-e változtatni? Ehhez mennyi (hány %) üsző szükséges utánpótlásra? Mennyi selejtezhető? Az “első körben” annyival több üszőt kell tenyésztésbe állítani, amennyi kiesése még várható a leellésükig.
- Tenyésztési céllal tartott állományoknál lényeges szempont, hogy csak ismert származású üsző maradjanak meg tenyésztésre.
- A nagyarányú utánpótlás igénye miatt általában csak az ismert származású üszők negatív szelektálására van mód. Szempontjai:
- feltűnő küllemi hiba (lábszerkezet, ráma stb.)
- elmaradás a fejlődésben
- Az azonnali selejtezést igénylő, később megjelenő problémák mellett lehetőség van a leggyengébb állatok kivételére a következő tavaszi azonosító (krotália) pótlás, állománykezelés, mérlegelés alkalmával, vagy a telelőhelyre hajtás alkalmával.
- Az állat 20-24 hónapos kora körül, a tenyésztésbe vételt megelőzően átfogó “rektális” szaporodásbiológiai vizsgálatra kell, hogy sor kerüljön. Az üszők 2-5 % - ának selejtezésére reálisan számíthatunk.
- A fedeztetési idényt követő vemhességi bírálat a tenyésztésre szánt üszők selejtezésének utolsó, technológiába illesztett fázisa. Itt előfordulhat az üszők 3-6 % - ának selejteződése is.
- A “c” és a “d” pontokban felsoroltak miatt a szükséges tehénutánpótlás biztosítása érdekében mintegy 10 % -kal több tenyésztésre szánt üszővel kell számolni.
- Az üszők tenyésztésre alkalmasságáról először a borjak választásakor döntünk. Ennek szempontjai: