Küllemi bírálati tanfolyam
Egyesületünk 2015. március 24.-e és 26.-a közt immár ötödik alkalommal rendezte meg a küllemi bírálati tanfolyamát, mely mindig is nagy érdeklődés mellett zajlott, de most a résztvevők száma elérte a harminc főben meghatározott maximumot. Az előre megküldött közel százoldalas küllemi bírálati kézikönyvünk segítette a jelentkezők felkészülését. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan most is a Herd Book Charolais küllemi bíráló szakértője tartotta a tanfolyamot, ez alkalommal Romain Lafarge személyében, akit elkísért a francia tenyésztőszervezet nemzetközi kapcsolatokért is felelős technikai igazgatója, Clément Perrodin is.
A különböző típusok minél szélesebb körű bemutatása érdekében a három nap folyamán három különböző tenyészetben folyt a munka: Az első napon a lajosmizsei Charolais Kft.-ben találkoztunk, ahol a délelőtt során megtartott elméleti oktatást követően a Bartal telepen folyt délután a gyakorlati képzés. Másnap az akasztói Néma Kft.-ben folytatódott a gyakorlás, majd a harmadik napon Kunadacson, Anka István tenyészetében délelőtt tovább készültünk a délután zajló vizsgára.
Köszönet illeti a három tenyészet vezetőjét – Bujdosó Mártont, Németh Antalt és Anka Istvánt – amiért beengedtek a tenyészetükbe és színvonalas körülményeket biztosítottak az MCTE tanulni vágyó tagjainak!
A francia vendégeink nagyon meg voltak elégedve a résztvevők érdeklődésével, hozzáállásával és felkészültségével, amit az is mutatott, hogy végül minden résztvevő megfelelt a vizsgán. A három legjobb eredményt elérő vizsgázó külön is említést érdemel: Ők Nagy Pál, Szloboda Béla és Csürhés Tamás. Gratulálunk nekik!
A küllemi bírálati tanfolyamról képes beszámoló található a „Fotók/Küllemi bírálati tanfolyam 2015.” alkönyvtárban.
Az MCTE által szervezett küllemi bírálói tanfolyamot valaha végzettek listája megtalálható a „Egyesület/Küllemi bírálók MCTE” alkönyvtárban.