Tenyészbika vásár volt Lajosmizsén
Ismételten nagy érdeklődés mellett rendezték meg Lajosmizsén, a Charolais Kft.-ben a „Tenyészbika vásárt” 2015. március 4.-én a Bartal telepen. Több, mint százan voltak kíváncsiak a kiválóan előkészített rendezvényre. Huszonhét állat lett eladásra felkészítve és ezek közül a nap végére 21 talált új gazdát. A kiadott bikakatalógus a pedigré és saját termelési, STV adatok mellett a Breedplan tenyészérték adatokat, de a spermaminőség vizsgálat eredményeit is tartalmazta. Mielőtt az árverezésre szánt állatokat az erre a célra kialakított árverezési centrumban felvezette és az adataikat kivetítéssel bemutatta volna Bujdosó Márton, a cég vezetője, röviden jellemezte néhány legértékesebb állatát és szólt a tenyésztési programjáról is. Az egyes állatokra az előzetesen megadott egyedi áron, írásban lehetett jelentkezni. Amelyik bikára volt jelentkező, az ebéd után ismételt felvezetésre került és egy fő jelentkező esetén egy kis ajándék kíséretében a cégvezető nyilvánosan átadta a bikát az új tulajdonosának. Több jelentkező esetén 10 000 forintos ugrással licitáltak a tulajdonjogért. Úgy tűnik, a magyar közönség lassan mégiscsak elfogadja a tenyészállat értékesítés Világ más tájain bevett módszerét, az árverést. A legmagasabb ár három jelölt versenyét követően alakult ki és meghaladta az 1,3 millió forintot.
A tenyészbika vásárról képes beszámoló található a „Fotók/Árverés volt Lajosmizsén 2015.03.04” alkönyvtárban.