Utolsó módosítás 2024. okt. 04.
Tisztújítás 2024

elado

1%

Konferencia Herceghalomban

2020. március 4-én „A húshasznú szarvasmarhatenyésztés aktuális szaporodásbiológiai kérdései” címmel rendezett konferenciát a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Állattenyésztési és Húsipari Kutatóintézete Herceghalmon – mely rendezvénynek többek között egyesületünk is társszervezője volt. Dr. Rózsa László NAIK-ATHK intézetigazgató és Dr. Wagenhoffer Zsombor (MÁSZ) köszöntőjét követően Dr. Varga-Balogh Orsolya a húsmarha szaporodásbiológia aktuális kutatásairól, majd néhány metabolikus vizsgálat jelentőségéről és első eredményeiről beszélt, ezt követően Dr. Domokos Zoltán (MCTE) A húshasznú szarvasmarha termékenysége és annak javítási lehetőségei címmel tartott előadást, melynek diái a címre kattintva, a (videó) pedig itt érhető el. Ezt követően Szűcs Márton (LBTE) a fiatal tenyészbikajelöltek komplex andrológiai vizsgálatai szükségszerűségéről beszélt, utána ezek gyakorlati oldaláról Dr. Póth-Szebenyi Bettina (NAIK) és Dr. Kern László (NAIK). Pable Tamás (Vitafort) előadásában a takarmányhatékonyság vizsgálata hazai alkalmazásának fontosságára jelentőségére hívta fel a figyelmet. Dr. Anton István a NAIK-ATHK-ban, a közelmúltban zajló molekuláris genetikai vizsgálatokról adott némi áttekintést. Dr. Kovács András (ÁOE) pedig az 1/29-es kromoszóma transzlokáció okozta szaporodásbiológiai problémákra és az egyes fajtákban jelentkező terheltség mértékére, szűrési vizsgálatok hazai lehetőségére hívta fel a figyelmet. Az embrióátültetés gyakorlati tapasztalatairól és más reprodukcióra ható biotechnológiai lehetőségekről dr. Gyulay Gyula, dr. Volman László, Dr. Vincze Boglárka és Dr. Bodó Szilárd közös előadásban számolt be (videó). A rendezvény állófogadással záródott.