Aubrac fajta
Az aubrac fajta bölcsője Franciaországban van, ezen belül is az Aubrac-hegységben, amely a Francia-középhegység déli részén található. A fajtát a XVII. században alakították ki egy Benedek-rendi apátságban, ahol ellenőrzött, zárt tenyésztése folyt, míg a francia forradalom alatt az épületet le nem rombolták.
Az ottani geográfiai, ökológiai, klimatológiai körülmények miatt a fajta kiválóan alkalmazkodott (adaptálódott) az extenzív körülményekhez (pl. Aude, Puy-de-Dome, Pyrénées-Orientales). Tenyésztését 1840 és 1880 között a kormány is támogatta, ekkor a Swiss Brown fajtát használtak fel nemesítésében (Felius, 1985).
Minden ország igyekszik megtalálni azt a genotípust, fajtát, amellyel marhahústermelés – adott körülmények között – alacsony önköltséggel jövedelmező lehet. A termelés növekedésében jelentkező, ökonómiai szempontból fontos előnyöket jelentő heterózis hatások kihasználása különböző keresztezésekkel válik lehetővé. Fontos az egymással optimálisan kombinálódó fajták felderítése, a heterózis hatás növelése érdekében.
A hazai húsmarha-tenyésztés elmúlt 35 éve alatt kellő számú tapasztalatot szereztünk arra vonatkozóan, hogy mely genotípusok, fajták jöhetnek szóba ún. anyatehénként (pl. angus, hereford, lincoln red, magyar tarka x hereford F1, magyar szürke x charolais F1 stb.), és melyek ún. terminál (befejező) fajtaként (pl. limousin, charolais, fehér-kék belga stb.) a különböző tenyésztési, ill. termelési programokban.
A francia aubrac fajta hazánkban eddig kevésbé ismert. Egy hazánkban működő külföldi vállalkozás 2004-ben Franciaországból importált teheneket, üszőket és tenyészbikákat annak érdekében, hogy a charolais fajtával kombinálva egy piacképes vágómarhát állítsanak elő.
Az aubrac fajtát a francia tenyésztők olyan ún. rusztikus fajtának tartják, amely kiválóan alkalmas a hústermelésre. A francia tapasztalatok szerint az aubrac egyike azoknak a fajtáknak, amelyek kiváló anyai vonalként (ideális anyai fajta) hasznosíthatók a hústermelésben, mind fajtatisztán, mind pedig terminál fajtákkal keresztezve. A tenyésztők a szelekciós programjukban arra törekednek, hogy fenntartsák a fajta ún. anyai tulajdonságait és ruszticitását, valamint megtalálják az ideális típust a keresztezett állatok előállítására, amelyek kiváló vágási tulajdonságokkal rendelkezik (Dudouet, 1999).
A fajta létszámát jellemző számadatok az IBOVAL 2000 tenyészértékbecslő animal model szerint a következők voltak:
Anyatehén: 58.185 egyed,
Tenyészbika: 6.364 egyed,
Tenyésztésben és termelés-ellenőrzésben lévő tehenek száma: 34.600 (ebből 32.000 törzskönyvezett 560 tenyészetben),
Állomány-visszapótlás aránya: 17 % (a tehenek 17 %-a 2,5 és 3,5 év közötti életkorú).
Növekedési erélyét és vágási kitermelési arányát az alábbiak jellemzik:
Születési súly: üsző: 36 kg, bika: 39 kg,
Választási súly: 243,6 kg,
210 napra korrigált súly: üsző: 231 kg, bika: 255 kg,
Tenyészbika-jelöltek súlygyarapodása 6-12 hónapos életkor között (intenzív takarmányozás esetén): 1150-1250 g/nap (Dodouet, 1999),
Vágási % (100*hideg hasított féltest súlya/üres élősúly, 14-16 hónapos bikák): 63% (Dodouet, 1999).
A tehenek kifejlett kori élősúlya viszonylag nagy határok között mozog (550-800 kg). A bikák esetében a kifejlett egyedekre a 900-1200 kg-os érték a jellemző. A relatíve nagy ráma kedvező lehetőséget biztosít a fajtának, a hizlaló-alapanyag előállításban történő felhasználásra. A gyakorlat azt mutatja, hogy a legkeresettebb piaci termék a 8 hónapos életkorban, 300-350 kg-os súllyal választott borjú (UPRA AUBRAC, 2002). A fajtatiszta és a keresztezett (pl. a charolais fajtával) borjak egyaránt jól hizlalhatók (UPRA AUBRAC, 2002). Franciaországban a charolais bikákkal történő keresztezések célja széles körben egyrészt 18 hónapos bikák, másrészt 30 hónapos hízott üszők előállítása (Dudouet, 1999).
A tehenek átlagos marmagassága 125 cm, a bikáké 130 cm. Borjaik már a választáskor is kellő izmoltságot (56,3 pont) és kifejezetten jó rámát (csontvázfejlettség: 60,3 pont) mutatnak.
A húsmarha-tenyésztők számára a reprodukciós tulajdonságok közül a kiváló termékenység (évenként egy borjú) és a két ellés közötti idő fontos jellemzők.
Hazánk földrajzi és ökológiai sajátosságai köztudottan kedvezőek a legeltetéses állattartás bizonyos változataihoz. Alapvető érdekünk, hogy a rendelkezésre álló kb. 1,2 millió ha gyepterületünket minél szakszerűbben és hatékonyabban hasznosítsuk.
A marhahústermelés meghatározó részét hazánkban már több évtized óta egyhasznú húsmarha szolgáltatja.
A fajta minden környezethez képes alkalmazkodni:
A fajta értékes tulajdonságai minden körülmények között fennmaradnak, azok befolyásoló hatásától képes függetleníteni magát. Megőrzi önállóságát és gazdaságos termelésre való képességét.
A szabad tartáshoz különlegesen jó az alkalmazkodó képessége:
Kevés felügyelet szükséges még jelentős létszámú, hatékonyan és gazdaságosan termelő állományok üzemeltetéséhez is.
Hatékonyan vesz részt a környezet fenntartásában
Hasznosítja a legelőterületeket és az út menti részeket. Ezáltal részt vesz a bozótosodás elleni harcban és a barátságos vidéki élőkörnyezet fenntartásában.
Az aubrac egyike az őshonos francia fajtáknak, amely alkalmas minőségi termék előállítására.
Az aubrac fajta sikerének fő okai
1. Gyenge termőhelyi adottságú, hátrányos, gyenge területeken tartható: nagy tengerszint feletti magasság, szélsőséges domborzat és éghajlat, feltétlen legelőterület.
2. Jó a kondíciótartó képessége: Képes ínséges takarmányozási időszakban a test zsírtartalékainak hatékony lebontására, valamint kedvező táplálkozási időszakban azok hatékony felépítésére.
3. Alacsony minőségű táplálóanyaggal beéri: nagyon jól értékesíti a rostdús takarmányokat.
4. Nagyon jó a reprodukciós teljesítménye: vemhesülési százalék, két ellés közötti idő.
5. Nagyarányú könnyű ellése lehetővé teszi erősen izmolt charolais bikák alkalmazását is.
6. A charolais fajtával kiválóan kombinálódik (szuperdominancia!).
7. Kiválóan alkalmas a kizárólag szoptatásos borjúnevelésre: jó tejtermelő, borjúnevelő képessége révén az ún. nehézborjú eladása jelentős.
8. A fajta valóban alkalmazkodott a kitett legelőn való járáshoz: erős lábak, fekete körmök, szabályos végtagok.
9. Nagyon jó az ellenálló képessége a hőmérséklet-változásokkal, valamint a stresszel szemben.
10. A megszületett borjak nagyon életrevalóak.
11.A fajta igen keresett hizlalásban nyújtott nagyon jó növekedési erélye, valamint egészséges és ízletes húsa miatt.
A fajta honosítója: La Garonnaise Mg. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3773 Sajólászlófalva, Major Tel.: + 36 48 708 466
Törzskönyvezi: Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 3525 Miskolc, Vologda u. 3. Tel.: + 36 46 412 265, fax: + 36 46 506 763