Tenyészetlátogatás Mezőcsáton
Egyesületünk munkatársai 2016.08.08.-án ifjabb Taskó Józseffel találkoztak, hogy tenyészetüket megtekintsék.
Egyesületünk munkatársai 2016.08.08.-án ifjabb Taskó Józseffel találkoztak, hogy tenyészetüket megtekintsék.
Béres Pál (1937-2016)
Szomorúan tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy Béres Pál, a charolais húsmarha egyik hazai meghonosítója hosszan tartó súlyos betegség után 2016. július 24.-én elhunyt.
A Kecskeméti NPK Charolais Farm Kft. tenyészetében 2016. június 29.-én került sor az STV-be állított bikák minősítésére.
2016. június 22.-én került sor a Tábori Imre tenyészetében STV-t zárt bikák minősítésére.
2016. május 19-22.-e között zajlottak a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok rendezvényei Hódmezővásárhelyen. Az időjárás kegyes volt hozzánk és a kezdőnapra kiállításra teljesen alkalmas, elfogadhatóan meleg, napsütéses idő alakult ki. A szakmai látogatók a korábbi péntek helyett most megosztva érkeztek csütörtökön és pénteken, míg szombaton és vasárnap
Újabb bikavásárra került sor a Charolais Kft.-ben 2016. május 5.-én. Két STV csoport zárt (22 a KSTV-ben, mely öt tenyészet részvételével zajlott és 48 a tenyészet üzemi STV csoportjában) melyekből 45-öt kínáltak fel a tulajdonosok eladásra. A vásáron mintegy 60 fő érdeklődő jelet meg, köztük tucatnyian jöttek Szlovákiából is.
2016. április 12 - 24.-e között zajlott Mexikóban a Charolais Világkongresszus, amelyet kétévente szokott a charolais fajta világszervezete, a Charolais International megrendezni. Jeles nagy húsmarhatenyésztő országok szokták rendezni, de Brazílila (2004), Kanada (2006), USA (2010), Nagy Britannia (2012), Franciaország (2014) mellett
Folyamatban van egyesületünk új szakmai szoftverének készítése. Legutóbb április 6-án tartottunk megbeszélést Lajosmizsén, a Charolais Kft-nél a programozó csapattal a soron következő feladatokról.
„Időszerű kérdések és lehetőségek a húsmarhatenyésztésben”
2. Országos Húsmarhaágazati Konferencia és Szakmai Nap
Budapesten, az Aquaworld Hotelben rendez újabb kétnapos programot a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 2015. december 3-4.-én. Immár hagyománynak tekinthető ez a rendezvény: az előző konferencia az elmúlt télen nagy érdeklődés mellett zajlott Zalakaroson, ahol tenyésztőszervezeti tagságtól függetlenül 220 résztvevő regisztrált. Ezt megelőzően Hajdúszoboszlón és Cserkeszőlőn találkoztak hasonló körülmények között tagjaink.
Budapesten a MÁSZ székházban tartotta elnökségi ülését és felügyelő bizottsági ülését is a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 2015. március 3.-án. Alapvetően közgyűlés-előkészítő tanácskozás zajlott. Szó volt a tenyésztési program és a szolgáltatási díjak módosításáról is, de az új szakmai szoftver fejlesztésével kapcsolatos döntéshozatalt külön is tárgyalni fogja az Elnökség.
A képen: munkában a Felügyelő Bizottság. Balról jobbra Osvay György, Zsellér Pál és Békési Imre látható.
Az elnökségi ülésről képes beszámoló található a „Fotók/Elnökségi és FB ülés Budapesten” alkönyvtárban.
2014. november 12.-én négy fő (Jancsó István Tábori Imre, Papp Sándor és Domokos Zoltán) utazott Erdélybe, a Sepsi Charolais SRL (Héjja Dezső és Szász István) meghívására. A sepsiszentgyörgyi székhelyű kft. tagja a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének és az állományuk az Abaúji Charolais Zrt.-ből, valamint a Hordeum Kft.-ből származik, melyből több mint 70 tehén pedigrés. Romániában nem működik a charolais fajtában a mi értelmezésünk szerinti tenyésztőszervezet és a szakmai munka megerősítését rendszeres látogatásaink eddig is szolgálták, de ez alkalommal üzemi STV indítása céljából érkeztünk. A sajátteljesítmény-vizsgálatot egyesületünk Tenyésztési programja szerint fogják végrehajtani. Ennek hitelesítésére november 13.-ára meghívtuk a romániai, Kovászna megyei hatóság képviselőit is. Jelen volt Könczei Csaba, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója, valamint Popa Anca, a Kovászna megyei Állatnemesitő Hivatal munkatarsa is, akikkel érdekes megbeszéléseket folytattunk. A növendékbikák előszelekcióját az eddig ismert gyarapodási eredmények és az állatok külleme alapján végeztük el, végül tizennyolc állat került beállításra. Az eseményről Incze Péter, régóta ismert sepsiszentgyörgyi kollégánk segítségével több romániai sajtóban is híradást tervezünk.
A képen balról jobbra Könczei Csaba, Jancsó István, Tábori Imre, Popa Anca, Héjja Dezső, Szász István, Papp Sándor és dr. Gál József állatorvos látható.
Az erdélyi látogatásról és STV indításról további képes beszámoló található a „Fotók/STV indult Sepsiszentgyörgyön” alkönyvtárban, továbbá a "Háromszék" című napilapban megjelent cikk ide kattintva olvasható.
A Charolais International Franciaországban tartotta a soros Világkongresszusát 2014. augusztus 26. és szeptember 6.-a között, amelyen hazánkból három fő: Jancsó István elnök, Bujdosó Márton elnökségi tag – a világszervezet volt elnöke – és Domokos Zoltán ügyvezető vett részt. Az adott különös hangsúlyt a francia rendezésnek, hogy a charolais fajta törzskönyvezése 150 éve, 1864-ben kezdődött meg Neversben és ugyancsak idén kerek évfordulós, 50 éves a Charolais International nevű világszervezet, amely Emile Maurice kezdeményezésére 1964-ben, francia vezetés mellett alakult meg. Szeptember elsején kapcsolódtunk be a programokba. Három tenyészetet és egy húsmarha számára gyártó keverőüzemet látogattunk meg; valamint részt vettünk egy konferencián a takarmányozás hatékonyságáról; megtekintettük a jelenleg spermatermelés alatt álló legígéretesebb Charolais Optimal tenyészbikákat; és részt vettünk Magny Cours-ban az Országos Választott Borjú Versenyen is.
A képen a 2013. december 6.-án született JACOBIN, a választott növendékbika kategória győztese és tenyésztői (GAEC Lapendery). Balra a döntő bírálói. Vezetőbíró világos kabátban Francois Gauthe, aki már többször járt Magyarországon. Középen Jancsó István a bikára terített ajándékunkkal, jobbra pedig Michel Baudot a HBC elnöke, Magny Cours polgármesterével.
A 2014-es franciaországi Charolais Világkongresszusról képes beszámoló a „Fotók/Világkongresszus Fr. 2014.”, a szöveges beszámoló az „Információ/Fr. Világkongresszus 2014.” alkönyvtárban található.
2014. július elsején tartotta soron következő ülését a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének Elnöksége a Magyar Állattenyésztők Szövetségének székházában, Budapesten. A kilenctagú elnökség majdnem teljes létszámban képviseltette magát és ugyancsak jelen volt a Felügyelő Bizottság több tagja is.
A május 20.-án nem tárgyalt ügyek mellett döntést hozott az Elnökség például arról is, hogy 2014-ben két helyszínen, Hajmáson és Lajosmizsén támogatja központi sajátteljesítmény-vizsgálat (KSTV) indítását. Az előző helyszínen inkább a viszonylag intenzíven nevelt növendékbikák befogadására kerülhetne sor, míg a második helyszínen a viszonylag kevésbé intenzív körülmények közül érkezett, elsősorban ranch típusú (suta) állatok összevetése történne a Tenyésztési programunkban megfogalmazott szempontok betartása mellett. A törzstenyészetek mellett lehetőségük van e címmel nem rendelkező tenyészeteknek is, hogy az előfeltételek egyedenkénti teljesülésének ellenőrzését követően akár 3-3 darab kiemelkedő állatot is beszállítsanak KSTV-ra.
2014. március 28.-án, pénteken színvonalas környezetben tartotta évi rendes Közgyűlését Egyesületünk Veresegyházán, a Szabadidős és Gazdasági Innovációs Központban. A Közgyűlés meghívott vendége dr. Simon Attila István úr, a VM jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára volt, aki nagy érdeklődéssel kísért előadást és fórumot tartott a földtörvény és földforgalmi törvény tárgykörében. Az előadása itt megtekinthető. Ezt követően módosításra került az alapszabályunk, továbbá ellenszavazat nélkül elfogadta a Közgyűlés a 2013-ról szóló Szakmai beszámolót, Mérleget, Felügyelő bizottsági jelentést, és a 2014. évi Pénzügyi - és Szakmai tervet. Tájékoztatást hallgatott meg a hódmezővásárhelyi kiállítás előkészületeiről, a Godomárt követő új szakmai szoftver elkészítésével kapcsolatos tárgyalások állásáról, valamint az adott térségbe tartozó tenyészetek és az egyes törzstenyészetek között kialakításra kerülő szorosabb személyes szakmai „mentor” kapcsolatról. A jó hangulatban lezajlott közgyűlést ebéd követte.
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete az AUBRAC [ejtsd: óbrak] szarvasmarha fajtát bemutató NYÍLT NAPOT szervezett Taskó Józsefné mezőcsáti tenyészetében, amely sajnos technikai okok miatt ELMARAD! .
A regisztrált érdeklődőknek közvetlen visszajelzést küldünk és mindenkinek szíves elnézését kérjük! A nyílt napot egy későbbi, alkalmasabb időpontban fogjuk majd megendezni.
Az aubrac fajta tehénlétszáma az 1980-as évek második felétől napjainkig több, mint duplájára, 55-ről 140 ezerre nőtt. Magyarországra 2003 őszén, a Claudio Bottura által vezetett La Garonnaise Kft-hez, Sajólászlófalvára érkeztek az első aubrac üszők. A fajta általános trendet messze felülmúló franciaországi sikerességét saját hizlaldai, valamint vágóhídi tapasztalatai is alátámasztották. Kiemelkedő termékenységi, tejtermelési és ellenálló képességi adatokon túlmenően igen meggyőző az aubrac borjak minden korosztályban kiváló húsformája. Faggyúsodása az izomközti területekre összpontosul, húsa a charolais fajtáéhoz hasonlóan jól márványozódik. Bár a honosítási kísérleteink szerint a gyarapodási képessége fajtatisztán mintegy 9%-kal elmarad tőle, Franciaországban mégis a charolaisval megegyező árat kifizetnek érte a kereskedők. Gyengébb körülmények között kiemelkedően jól képes tartani a kondícióját. További kiugró előnye a fajtának, hogy a charolais izmosabb vonalaival párosítva a keresztezett borjú húsformája képes még a charolaist is felülmúlni (szuperdominancia!). A fajta könnyen kezelhető, jó gulyatűrő képességű, az e tekintetben legjobbakat megközelítő nagy gyarapodó képességű és kiváló húsminőségű, amit a vágási tapasztalatok is bizonyítanak.
Mindezek alapján az aubrac fajta összességében eredményesebb anyai fajta lehet a Magyarországon szokásos egyéb (brit) anyai fajtáknál. Mára beindult a tenyészbikák előállítása, a fajta iránti hazai érdeklődés látványosan fokozódik. Újabb törzstenyészetek kialakítása van folyamatban. Taskó Józsefék tenyészetébe került egy viszonylag nagylétszámú (180 db), jelentős részben pedigrés francia üszőállomány, amely állományban született első borjak választás előtt állnak. Azért is érdekesek az itt szerzett első tapasztalatok, mivel ez a tenyészet régóta rendelkezik egy charolais állománnyal is.
További információk találhatók a honlapunk "Aurbac fajta" és "Fotók" alkönyvtáraiban.
AGROKOMPLEX 2013 – Nyitrai Mezőgazdasági Kiállítás
Az Agrokomplex 2013, a Nyitrai Mezőgazdasági Kiállítás, ami 2013. augusztus 22 és 25. között került megrendezésre az Agrokomplex Vásárközpontjában Nyitrán. Dr. Pomichal István, a Szlovákiai Húsmarha Szövetség elnökének meghívására többen érkeztünk Magyarországról, nem csak látogatóként, de a Lajosmizsei Charolais Kft. kiállítóként is megjelent. A látottak alapján az a vélemény alakult ki, hogy, hogy komoly előrelépés történt Szlovákiában is a bemutatott húsmarha fajták minősége terén. Külön meg kell említeni az embrió kimosási programot, aminek folyamatos végrehajtását három kiemelkedő küllemű nagyrámás, erős izomzatú donor tehénnel és borjaikkal demonstrálták. Nyitrai tartózkodásunk alatt több aktív és volt szlovák miniszter is látogatást tett a húsmarha bemutató téren, amivel kifejezték az ágazat fontosságát. Gazdáinktól egyre komolyabb szakmai munkát igényel a versenyképességünk fenntartása, ugyanakkor az együttműködésünk fontosságát hangsúlyozza nem csak a tenyésztés, de a kereskedelmi lehetőségek terén is. (A képen Pomichal István a charolais fajta kiemelkedően nyugodt természetét demonstrálja a látogatók előtt. További képek láthatók a „Fotók/Nyitra 2013” alkönyvtárban is.)
2013. május 23-án, Üllő-Dóra Majorban, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának Nagyállatklinikáján tartotta meg az Egyesület a szokásos éves közgyűlését. A Klinika részéről Dr. Bajcsy Árpád Csaba tudományos főmunkatárs köszöntötte a résztvevőket. Az első napirendi ponként Dr. Vásáry Miklós, a VM Agrárközgazdasági Főosztályának EU referense tartott előadást a kérődző szerkezetátalakítási program tapasztalatairól és a várható támogatásokról. Előadásának anyaga elérhető itt. A közgyűlés a továbbiakban elfogadta a 2012-es beszámolót, a mérleget, a Felügyelő Bizottság jelentését, valamint a szakmai és a pénzügyi tervet. Tisztségviselők időközi választására ez év negyedik negyedévében ismételten összehívásra kerülő újabb közgyűlés során kerül sor. Az ebédet követően a résztvevők meglátogatták a Hunland Trade Kft. Bugyi, Ráda pusztai telephelyét. Az eseményről készült képeket a Fotók/Közgyűlés Üllőn 2013. 05. 23. alkönyvtárában találhatja az érdeklődő.
A XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról, az Egyesületünk ottani megjelenéséről készült fényképsorozat felkerült a Fotók -Hódmezővásárhely 2013 alkönyvtárba. A Show Bírálaton elért eredmények ugyancsak megtalálhatók az Eredmények – Versenyeredmények - Hódmezővásárhely 2013 alkönyvtárban. A fotón az Abaúji Charolais Zrt. 4644-es használati számú „legszebb nőivarú” állata, Papp Sándor tulajdonos, Cécilia Crapoulet, a HBC igazgatónője, Jancsó István az MCTE elnöke, Michel Baudot a HBC elnöke és a versenyünk bírálója, Németh Antal, a Néma Kft. tulajdonosa a 9709-es „legszebb hímivarú” és a charolais verseny "bajnoka" címet elnyert állatával, valamint Frédéric Borne a Gie Synergie Charolais elnöke látható.
A versenyünkről sok kiváló képet láthatunk az „Új Mezőgazdasági Magazin” 2013. május 5.-i adásában (itt megtekinthető). Ugyancsak híradással volt a versenyünkről, az árverésről és az érlelt charolais hús kiváló minőségéről a „Gasztroangyal” című magazin 71. száma is (itt megtekinthető) .
Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az Egyesület spermabehozatalt szervez Franciaországból és Svédországból. A katalógusok, ill. a választék megtalálható tagjaink számára bejelentkezést követően (bal oldalon, a bejelentkező felületen) az 'Egyesület' menüpont 'Tagok részére' menüpontjának 'Spermaimport' almenüjében.
Az igényeket mihamarabb, de legkésőbb szeptember végéig kérjük eljuttatni az Ügyvezetésre!
A hazai charolais tenyésztők versenyképességét nagy mértékben javítani képes, hogy az Egyesületünk tenyészállatainak most már a világhálón is hozzáférhetőek a tenyészérték (TE) adatai a tenyésztésben elmélyedni kívánó hazai és külföldi érdeklődők számára. 1999-ben vettük fel a kapcsolatot a BreedPlan nevű tenyészérték becsléseket végző ausztráliai szervezettel (University of New England, Armidale, NSW) és 2000 óta végzünk velük együttműködve TE számításokat. Jelenleg az egyesületünk megkapja a BreedPlan-nek ugyanazokat a világszínvonalú szolgáltatásait, mint a másik 90 tenyésztőszervezet Ausztráliából, Új-Zélandról, Észak - és Dél-Amerikából, Afrikából és Európából és amelyeknek az adatai a honlapjáról szintén elérhetőek.
2016.08.03.-án Rába András tenyészetében tettünk látogatást. A tenyészet székhelye a Vas megyei Jánosházán található. Legelői ligetes, berkekkel szabdalt környezetben vannak. A szarvasmarhával 12 éve foglalkozó gazda korábban nagy létszámban limousin árutermelő állományt tenyésztett.
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 2016.07.04.-i kezdettel 3 napos küllemi bírálati tanfolyamot szervezett, melyen Csürhés Tamás, dr. Wagenhoffer Zsombor és Holló Dániel tenyésztési mérnök vettek részt.
A Hód-mezőgazda Zrt. STV-be állított bikáinak minősítésére 2016. június 28.-án került sor a Ficséri telephelyen.
2016. június 1.-én került sor az Abaúji Papp Charolais Kft. tenyészetében STV-t zárt bikák minősítésére.
Szeretettel várjuk tenyésztőinket, tagjainkat és az érdeklődőket!
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 2016-ban is Hódmezővásárhelyen tartja az országos tenyészállat versenyét a 23. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok rendezvényeinek első napján, május 19.-én.
Stv záró mérlegelést követően minősítés zajlott 2016. május 4.-én a Néma Kft. charolais tenyészetében, majd Holló Dániel tenyésztési mérnök elvégezte az ultrahang vizsgálatokat is az alkalmasnak bizonyult állatokon. Németh Antalék több mint 200 francia típusú charolais anyatehenet tartó tenyészetére jellemző a hazai átlagnál erőteljesebb izomzat, ami jól tükröződött a minősítésre kerülő 17 növendékbikán is.
Meghívó
A CHAROLAIS Kft. sok szeretettel meghívja Önt
a 2016. május 5-én (csütörtökön)
megrendezésre kerülő
Tenyészbika vásárra
Meghívó
A CHAROLAIS Kft. sok szeretettel
meghívja Önt
a 2016. január 26-án megrendezésre kerülő
Tenyészbika vásárra
Helyszín:
6050 Lajosmizse, Mizse tanya 91. - Bartal telep
A Sepsiszentgyörgyön 2014. november 12-én indult STV 2015. március 30-án lezárult. A bikák átlagosan 1773 grammot gyarapodtak átlagosan naponta a tesztidőszakban, átlagos 400 napra korrigált súlyuk 502 kg lett. A minősítésre 2015. március 31-én került sor, melyre négy fő (Jancsó István Tábori Imre, Papp Sándor és Török Márton) utazott Erdélybe, a Sepsi Charolais SRL (Héjja Dezső és Szász István) tenyészetébe. Erre az alkalomra, a minősítés hitelesítésére is meghívtuk a romániai, Kovászna megyei hatóság képviselőit is. Jelen volt ismét Könczei Csaba, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója, valamint Popa Anca, a Kovászna megyei Állatnemesitő Hivatal munkatarsa is. A beállított 18 bikából 15 került minősítésre, és 9 minősült tenyésztésre alkalmasnak Az STV minősítésről további képes beszámoló található a „Fotók/Lezárult az STV Sepsiszentgyörgyön” alkönyvtárban.
Az alábbiakban olvasható az „IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK ÉS LEHETŐSÉGEK A HÚSMARHATENYÉSZTÉSBEN” címmel megrendezésre kerülő tanácskozás részletes programja:
Helyszín: Zalakaros, Gyógyfürdő tér 8. MenDan Magic Spa & Wellness Hotel
Időpont: 2015. február 5. csütörtök, (regisztráció 9 órától)
Rendező: Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége
Szervező: Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete
Levezető elnök: Dr. Márton István, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége társelnöke
Program:
10.00 Köszöntő – Jancsó István elnök – Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete
10.10 A húsmarha ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek – Czerván György államtitkár – FM
10.35 A magyarországi húsmarhatenyésztés jövője, hazai piacának építése – Horváth István kiemelt ügyekért felelős miniszteri biztos – FM
11.00 FÓRUM
11.25 SZÜNET
11.45 A húsmarhatenyésztés legújabb tudományos eredményei gyakorlati szempontból – Dr. Komlósi István egyetemi tanár – Debreceni Egyetem,
12.10 A genomika legújabb lehetőségei a szarvasmarha-tenyésztésben – Dr. Varga László c. egyetemi tanár – Szent István Egyetem
12.35 Tudatosabb takarmányozásban rejlő hatékonyság-növelő eszközök a húsmarhate-nyésztésben – Dr. Várhegyi József tudományos főmunkatárs – ÁTK Herceghalom
13.00 EBÉD
14.00 A húsmarha ágazat tenyésztés-szervezési és piaci lehetőségei, nemzetközi kitekintés – Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató – MÁSZ
14.25 A genomikus szelekció gyakorlati aspektusai a szarvasmarha-tenyésztésben – Bognár László ügyvezető igazgató – Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete
14.50 Az embrióprogramok végzésének tenyésztésszervezési kérdései – Szűcs Márton ügyvezető igazgató – Limousin és Blonde d'Aquitaine Tenyésztők Egyesülete
15.10 FÓRUM
JELENTKEZÉS: Az érdeklődők, akik tagjai húshasznú, vagy kettőshasznú tenyésztőszervezetnek, a saját ügyvezetésükön jelentkezzenek. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 2015. február 3.-a, kedd délig végzi saját tagjainak és azoknak a regisztrációját is, akik nem tagjai semmilyen tenyésztőszervezetnek. (Telefon: 46/412-265, This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. ) Csak az előzetesen regisztrálóknak garantáljuk a részvételt!
A tanácskozás részvételi díja 4950 Ft
Tagjainknak a szállást a 2015. január 8.-án küldött külön körlevélben leírtak szerint intézzük. Azok, akik nem tagjaink és szállást is igényelnek (több napra maradnának), ez ügyben közvetlenül a MenDan Hotelhez fordulhatnak. (8749 Zalakaros, Gyógyfürdő tér 8. Tel.: + 36 93 542 145; www.mendan.hu e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. Fábián Péter ügyintéző)
A Charolais Optimal 2014-2015-ös katalógusa: Az MCTE a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan őszi spermaimportot szervez tagjai számára. Szaporítóanyag behozatalát tervezzük Franciaországból, a elsősorban a Genes Diffusion kínálatából,de lehet rendelni a Sersia és a Charolais Expansion kínálatából is. Részletek (katalógusok, árlista és katalógusmagyarázat) a tagok részére fenntartott felületen! A megrendeléseket tagjainktól az Ügyvezetésre kérjük írásban 2014. november 11., keddig.
A Szlovákiai Húsmarha Szövetség elnöke, Dr. Pomichal István meghívásának eleget téve kétnapos látogatást tett Jancsó István és Dr. Domokos Zoltán a szlovákiai Nyitrán, a 41. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon – az AGROKOMPLEX-en, amely 2014. augusztus 21.-e és 24.-e között került megrendezésre. Az elmúlt évek során erőteljes fejlődés ment végbe a bemutatott állatok létszámában (elérte a 80 db-ot), színvonalában és lényegesen bővült a bemutatott fajtaválaszték is. Például parthenaise és chianina fajtájú állatokat is láttunk a korábban megszokottak mellett. Jelentős új charolais tenyészetek mutatkoztak be, amelyek a legjobb francia genetikát használják. Örömmel hallottuk ugyanakkor, hogy sok szlovák gazda elégedett és szívesen használja a magyarországi charolais tenyészállatokat. Pomichal István és a lajosmizsei Charolais Kft-vel közös cége régóta ad otthont partnertalálkozóknak a kiállítás helyszínén, így a kiállítás nulladik napján népzenészek közreműködésével került sor hangulatos „Magyar est” megrendezésére, ahol cseh, szerb és magyar vendégek is voltak a házigazdák mellett. A kiállításon sok értékes beszélgetésre is sor került, mely jól szolgálta a kapcsolatépítést. Köszönjük házigazdánknak és családjának a meghívást és a vendéglátást!
A képen Jancsó István a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete nevében különdíjat nyújt át az Agospol Hontanské Nemce Družtvo nevű szlovák cég tulajdonosának és dolgozójának, a bemutatott állataik genetikai színvonalának elismeréséül.
A Nyitrai Mezőgazdasági Kiállításról képes beszámoló található a „Fotók/Agrokomplex, Nyitra 2014” alkönyvtárban.
A XXI. Alföldi Állattenyésztési Napok 2014-ben igen nagy hazai és nemzetközi érdeklődői sereget vonzott annak ellenére, hogy csütörtökön és pénteken jelentős eső zúdult a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumára. Szombaton kisütött a nap, hogy már a gumicsizmákra sem volt szükség… 12 tenyészetből 51 charolais állattal jelentünk meg a kiállításon. A tenyészállat versenyünkön a képen középen látható Peter Donger és Murray Lyle Nagy-britanniai bírók döntötték el az állatok sorrendjét. A hímivar győztese 20799 Lajosmizsei Golf Csávoly (Charolais Kft.), míg a legszebb nőivarú és egyben a charolais fajta legszebb tenyészállata az Abaúji Charolais Mg. Zrt. tenyészetéből származó fiatal tehén (30043-5465-4) lett. Ugyancsak korábban soha nem látott nagyszámú látogatót vonzott a Mártélyi Faluházban megrendezett Tenyésztői Estünk is, ahol a britek mellett francia, cseh, szlovák, felvidéki és erdélyi magyar vendégeink is sokan jelen voltak és Rigó Péter szolgáltatta a zenét. A „Charolais Falu”-ban sok elmélyült beszélgetésre is sor került. Látványos ételkészítés folyt: bográcsokban főtt a pörkölt, gulyás- és húsleves, halászlé, de még nyársonsült bárányt és malacot – akár még pontyot is – valamint kiváló borokat fogyaszthatott a jókedvű látogató. A kitartó kiállítók és vendégeink szombaton este a Charolais Kft. vendégszeretetét élvezhették, ahol szintén komoly létszám volt jelen. Reméljük, minden tagunk és vendégünk jól érezte magát! Köszönjük szponzorainknak a hozzájárulást!
A kiállításról képes beszámoló található a „Fotók/Hódmezővásárhely 2014.” alkönyvtárban.
A hímivar győztesén végrehajtott akrobata mutatványokról videóbeszámoló található a „Marketing/Mutatványok Golf hátán (2014)” alkönyvtárban.
„Időszerű Kérdések a Húsmarhatenyésztésben” címmel 2013. december 5.-én és 6.-án Hajdúszoboszlón, a Béke Hotelben, több mint 80 személy részvételével tartotta meg az egyesületünk az összes húsmarha tenyésztőszervezet és a MÁSz részvételével zajló tanácskozását. A nagy érdeklődés mellett zajlott rendezvényünk kifejezett célja volt, hogy értékeljük az ágazat jelenlegi helyzetét; megtudjuk, milyen változásokra számíthatunk az Európai Unió támogatási rendszerében; tájékoztassuk egymást és számot vessünk, mit sikerült elvégezni a tenyésztő szervezeteknek, mely területeken kellene erősítenünk a munkánkat; milyen újabb feladatok elvégzését látjuk a közeljövő elengedhetetlen feladatainak; melyek azok a területek, ahol lehetőséget látunk az együttműködésre. Megfogalmazódott, hogy nagy szüksége lenne az egész állattenyésztésnek egy közös – remélhetőleg nem lila ködbe vesző – „fellegvárra”, amely sok célra (teljesítményvizsgálatok, árverések, kiállítások, konferenciák, közgyűlések, továbbképzések, szaktanácsadás stb.) lenne használható. A rendezvény második napján Dr. Vásáry Miklós adott nagy érdeklődést kiváltó előadást az EU KAP alakulásáról, majd sor került a magyartarka és charolais egyesületek szakmai szoftvereinek (WTARKA és GODOMÁR) bemutatására, valamint az idei második futtatási eredményeink megjelenése apropóján a Breedplan tenyészértékbecslésről is elhangzott egy előadás. A kétnapos rendezvényről zárszavában Fekete Balázs, a MÁSZ elnöke mondott értékelést.
A részletes program INNEN letölthető.
A hajdúszoboszlói konferenciáról képes beszámoló, valamint az előadások anyaga megtalálható a „Fotók/Hajdúszoboszlón tanácskoztunk” és az „Információ/Hajdúszoboszló 2013. 12. 5-6.” alkönyvtárakban.
KÁN 2013, Kaposvár
A Kaposvári Állattenyésztési Napok augusztus 30. és szeptember 1. között került megrendezésre. Dr. Márton István, a Magyar Hereford Angus Galloway Tenyésztők Egyesületének, valamint a Humosz elnöke szervezte a húsmarhával kapcsolatos eseményeket. A tenyészállat bemutatók a korábbi években megszokott helyszínen zajlottak. Nagy létszámú, jól előkészített, a fajtájukat kiválóan reprezentáló hereford, angus és galloway, valamint charolais fajtájú tenyészállatokat is láthattak az érdeklődők. Egyesületünket a Dél-Pannon Farm Kft. képviselte két szép anyatehénnel és kiváló fajtajellegű borjaikkal. Szombaton koradélután sor került a húsmarhások már hagyományos tanácskozására, ahol a nagy létszámmal megjelenő gazdák mellett egyetemi oktatók és a tenyésztőszervezetek képviselői voltak jelen. (A képen Sólyom Attila látható a bemutatott charolais tenyészállataival. További képek találhatók a „Fotók/KÁN 2013 Kaposvár” alkönyvtárban is.)
Az év folyamán többször szükség van a tehenek és borjaik ideiglenes leválogatására a választást megelőzően is. Ez általában jelentős erőszakkal, töréssel járó folyamatot szokott jelenteni, amihez több ember munkája is szükséges. A „Törésmentes választás”című cikkben is leírtak jelentős mozzanatát, anya és borja fizikai elkülönítését megkönnyítő módszert szemléletesen mutatja be cikkében (mely megjelent a Charolais Journal 2013 áprilisi számában) Heather Smith Thomas.
„A marhának lehetővé tesszük, hogy a saját sebességével ballagjon vissza a kapuhoz. „Elégséges, hogy csupán egy ember álljon ott és irányítsa a forgalmat, miközben a teheneket hagyja kívül átmenni. A borjak pedig átszaladnak a korlát alatt a másik karámba” – állítja. A szomszédos karám párhuzamosan áll a kapuval, mely lehetővé teszi a teheneknek, hogy kimenjenek, miközben a borjak az anyjuk mellett ballaghatnak, de a szomszédos karámot kerítés választja el. A rendszer mindnyájukat mozgásban tartja a kapu elhagyását követően.”
Működés közben láthatja ezt a válogatási technológiát a YouTube-on és ha kíváncsi a részletekre, a teljes cikket „Egyszerű válogatás” címmel részletesebben is elolvashatja az érdeklődő a Szakcikkek alkönyvtárban.
2013. május 17-18.-án, pénteken és szombaton az erdélyi Kovászna városában országos szintű húsmarha-konferencia zajlott a húsmarhatartásról és a marhahústermelésről. A rendezvény sikeres lebonyolítását szinkrontolmács segítette. A rendezvényt Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök köszöntötte, ugyancsak szólt a megjelentekhez Tánczos Barna szenátor, a Román szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára. Magyarországról négy személy: dr. Wagenhoffer Zsombor, dr. Húth Balázs, Jancsó István, és dr. Domokos Zoltán tartott előadást, valamint egyedüli román előadóként dr. Vasile Pachiţanu. A konferencia során az Egyesületünk különdíjat nyújtott át Incze Péter számára a romániai húsmarhatenyésztés fejlesztése terén hosszú évek során kifejtett munkájáért és a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete valamint a romániai húsmarhatenyésztők közötti kapcsolat építése során kifejtett munkásságáért. Másnap három tenyészet: a székelytamásfalvi Bende Kálmán közel száz fajtatiszta angus és limousin tenyészetét, a sepsiszentgyörgyi Demeter Dénes limousin telepét és a zaláni legelőn a Sepsi-Charolais Kft. Magyarországról származó 90 charolais tehenes állományát tekintettük meg. A Szász István és Héjja Dezső tulajdonában álló tenyészet tavaly óta tagja az egyesületünknek is, ezért külön öröm volt látni a kiválóan karbantartott állományt. Incze Péter rendezvényről szóló beszámolói megtekinthetők az alábbi linkeken: http://www.3szek.ro/load/cikk/59978/jovedelmet_hozhat_a_husmarhatartas, http://www.hirmondo.ro/web/index.php/gazdasag/43977-Hsmarha-tartalkunk.html, http://www.3szek.ro/load/cikk/60188/latogatoban_haromszeki_husmarhafarmokon és http://www.hirmondo.ro/web/index.php/aktualis/43869-Hsmarha.html, az esemény képei pedig a Fotók/Kovászna 2013 alkönyvtárban találhatók.
Mély fájdalommal és megdöbbenéssel tudatjuk, hogy Dr. Osvay György, aki az Egyesületünk megalakulásától 8 éven át betöltötte az elnöki tisztséget és jelenleg is tagja volt az elnökségünknek, 2013. április 30.-án, életének 71. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Temetése 2013. május 4.-én, szombaton 16 órakor lesz a tállyai temetőben.
Mint azt már észrevehették az oldalt látogatók, honlapunk megújult, elsősorban technikailag, többé-kevésbé formailag és tartalmilag is!
Az új Joomla keretrendszernek és az ezzel párhuzamosan alkalmazásra került új megoldásoknak köszönhetően az oldal több kényelmi funkcióval bővült:
- pl. cikk nyomtatása, cikk továbbküldése gombok a cikkek jobb felső sarkában
- videók megtekintése az oldalba ágyazva
- pdf fájlok megtekintése az oldalba ágyazva, stb.
Az eddig meglévő, tagjainknak a hirdetéseik kezelésére használható hozzáférése (jelszó és felhasználónév) változtalanul megmaradt, de mostantól a főmenüben elérhető fórum is ugyanezzel a hozzáféréssel használható, teret adva tagjaink információcseréjének.
Azon tagjaink, akik még nem használták a hirdetési lehetőséget, vagy bármi problémájuk adódik az oldal használatával, kérjük, jelezzék az ügyvezetésen!