1%

Main page

Csehországban jártunk KSTV árverésen

2024.02.19.-én egy kisebb csoporttal Bujdosó Márton (Charolais Kft.) törzstenyésztő jóvoltából Csehországba utazhattam.

A 6 fős társaság Cunkov településen működő KSTV telepre látogatott, ahol

a Charolais Kft. 3 bikája is megmérettetett. Ez volt az első alkalom, hogy Csehországban magyarországi tenyésztésű bika álljon STV-be.

Az első nap utazással telt és a házigazdákkal történő megismerkedésről, szakmai beszélgetésről szólt. A telepen több fajta párhuzamos tesztjei zajlanak, amik nyílt minősítéssel és árveréssel zárulnak.

Ennek megfelelően másnap reggel a bikák bemutatásra és minősítésre kerültek, majd egy ebédet követően árverésükre is sor került, jelen esetben a szimentáli bikákkal egy napon.

A bemutatott állatok közt nem volt a tenyésztőink kívánalmainak megfelelő, így az árverésen aktívan nem vettek részt.

Szerdai nap a hazautazás mellett egy másik KSTV telepet is megtekintettünk Osík településen, ahol nagyobb számú és minőségében is jobbnak mutatkozó charolais bikát találtunk. Csehországban KSTV-ből minden bika orrkarikázva és felvezethető állapotban kerül értékesítésre. Ehhez az árverés előtt néhány napra lekötik a bikákat, illetve egy traktorral vontatható, kerekekkel rendelkező, speciálisan erre a feladatra készített keretben szoktatják az állatokat a felvezetéshez. Odaérkezésünkkor éppen az ebbe történő bekötésüket végezték.

Ezen a telepen néhány nappal később történt a minősítés és az árverés, amire tenyésztőink is visszamentek, s végül a Charolais Kft. egy homozigóta-, valamint egy heterozigóta szarvatlan bika tulajdonjogával térhetett haza.