elado

1%

Újdonságok

Tenyészetlátogatás Fürjes Péternél

2022.01.13.-án Fürjes Péter tenyésztőnél tettem látogatást. A tenyésztő Felsővadászon tartja állatait, mely 21 tehenet, 15 vemhes üszőt és 1 tenyészbikát számlál. Árutermelő állomány, mely nem rendelkezik pedigrével, de a charolais fajtajellegnek többnyire megfelelő állatok jó kondícióban voltak és jó körülmények közt láthattam őket. 

Tenyészetlátogatás Lajosmizse határában

2022. január 11-én Juhász Pintér Imre tenyészetébe látogattunk el. Az állomány közel 60 tehénből és szaporulatából áll, valamint Anka István törzstenyészetéből származó bika fedezi az állományt. Az állatok megtekintése után sor került a jövőbeni elképzelések megbeszélésére is.

Üsző minősítés Verpeléten

Az idei évet Köteles Norbert verpeléti tenyészetében nyitottuk január 7-én. A tenyészetben elvégeztük a 1,5-2 éves üszők küllempontozását valamint ultrahangos húsminőség-vizsgálatát is, továbbá sor került az üszők mérlegelésére.

Tenyészetlátogatás Varsányban

December 15-én ügyvezetői látogatás történt Kiss László tenyészetében, Varsányban. A tenyészet új tagunk, a telepen komoly beruházások zajlottak az elmúlt időszakban, javítandó az árutermelő, átkeresztezett állomány elhelyezését. Munkájukhoz gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

STV indítás Emmer Konrád tenyészetében

2021.12.02.-én indított STV-t Emmer Konrád tenyészete. Az indító mérlegelésen a Komárom-Esztergom megyei állattenyésztési felügyelő és az egyesület képviselője is részt vett, ahol 10 állat került beállításra. A tenyészetben ez az első önálló STV, kíváncsian várjuk az eredményeket.  

Tenyészetlátogatás Karpatus pusztán

2021.12.02.-én a Komárom-Esztergom megyei Császár településhez tartozó Karpatuspusztára látogattunk, ahol Molnár Tibor tartja charolais és néhány régebbi limousin x charolais keresztezett állományát. A tenyésztő hosszú ideje charolais bikát használ, s zömében már charolais jellegű az állománya. A közel 30 tehén és szaporulata mellett a környékből felvásárolt borjak hízlalásával is foglalkozik. Állatait jó kondícióban, jó körülmények között tartja, így öröm volt ránézni tenyészetére.  

Tenyészetlátogatás Zircen

2021.12.01.-én Zirc határában Sári Kristóf tenyészetébe látogattunk, ahol megtekintettük a közelből, Hanich Zalán tenyészetéből vásárolt üszőit, illetve a hozzájuk vásárolt, franciaországból a nyáron érkezett fiatal tenyészbikát. A tenyészet kis létszámú állattal kezdte gazdálkodását, de tervei között van a terület és az állomány bővítése. A fajta nagyon meggyőző eredményeket hoz számára. A másik tenyészethez hasonlóan itt is kizárólag a legelő, valamint behajtást követően a réti széna fedezi az állatok takarmányszükségletét, ami bármiféle kiegészítés nélkül is nagyon jó kondícióban tartja őket.

Tenyészetlátogatás Békéscsaba határában

2021.11.30.-án Kesjár Zoltán békéscsabai tenyészetébe látogattunk, ahol megtekintettük néhány tehenes állományát, bikáját és azok utódait, valamint beszélgettünk a jövőbeni terveiről és lehetőségeiről. 

Üsző bírálat Pusztaföldváron

2021.11.30.-án dr. Baranyi István pusztaföldvári tenyészetében tartottunk küllembírálatot és ultrahangos húsminőség vizsgálatot, a tenyészetben született üszőcsapatnál. 

Tenyészetlátogatás Mezőberényben

2021.11.29.-én Garzó Elek Jánosné tenyészetében megtekintettük a Baranyi Istvántól vásárolt üsző állományát, amellyel charolais tenyésztésüket szeretnék megalapozni. A gazdaság korábban magyartarka állománnyal dolgozott, illetve vásárolt bikákat hízlalt.

Tenyészetlátogatás Püspökladányon

2021.11.25.-én Szabó Imre Püspökladányi tagunk tenyészetébe látogattunk, ahol megtekintettük állományát és beszélgettünk a jövővel kapcsolatos tervekről. A gazdaságában magyar szürke teheneken használ charolais bikát, illetve néhány keresztezett üszőt is tenyésztésbe vont már. 

Új, korszerűbb felületen az eladó állatok

Elkészült, és a mai naptól tagjaink számára elérhető, használható az új, korszerűbb 'Eladó' oldalunk, mely a régi 'Eladó' rovatot váltja fel

Cikk folytatása

Bika minősítés Lajosmizsén

2021.11.17.-én került sor a Charolais Kft. korábban zárt 3 STV csoport minősítéséből kimaradt 17 állat küllembírálatára. 

A minősítésen részt vett Anka István, Darmó-Csőke Dóra és Holló Dániel. A szemrevételezett állatok közűl 3 db A2 - tenyésztésre alkalmas és 3 db A3 - tenyésztésre javasolt állat került ki. 

Üsző minősítés Csobádon

2021.11.10.-én az Abaúji Charolais Kft. csobádi telepén kerültek bírálatra a tenyészet üszői. Az állatok egy része a bírálatott követő napokban elszállításra is került új tulajdonosához. 

Szakmai nap Hajdúnánáson

November 9-én a hajdúnánási Hotel Mediánban került megrendezésre idei első szakmai napunk. A rendezvény házigazdája Nyakas Dávid, hajdúnánási törzstenyésztőnk volt.

Cikk folytatása

Ismét online KSTV-t követő bikaárverés!

A november 3-án minősített KSTV-t követően, 2021. november 11-én online árverés indul, Egyesületünk történetében másodszor!

A beállított 20 bikából 10 kerül árverésre. Az állatok részletes adatai, képei, videója megtalálhatók a https://arveres.charolais.hu/ oldalon, ahol rövid regisztrációt követően lehet licitálni is.

A bikákat lehetőség van élőben is megtekinteni egyesületünk kaposvári Regionális Szakmai Napja keretében november 11-én,

Cikk folytatása

Szakmai nap és árverési bikabemutató Kaposváron

Az idén őszre szervezett két szakmai napunk második állomása november 11.-én Kaposváron lesz, melynek meghívóját alább találhatják. A rendezvényre várjuk azon tenyésztőket és érdeklődőket is, akik nem tagjai Egyesületünknek. A délelőtti előadásokat követően a MATE tanüzemében a charolais KSTV és az online árverésre kerülő KSTV-s bikák megtekintésére kerül sor. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Cikk folytatása

Közgyűlés Inárcson

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 2021.10.28.-án tartotta közgyűlését Inárcson.

Ez alkalommal 39 szavazattal rendelkező adhatta le voksát a meghirdetett napirendi pontokban. Elfogadásra került a Tenyésztési program és a versenyszabályzat módosítása, illetve az alapszabály módosítás is napirenden volt, melyről a következő közgyűlésen megjelentek szavazhatnak. A 9 tagú elnökségből 1 tag pótlására is sor került, ahol Lamos Andrea jászágói tenyésztőtársunk került megválasztásra.

Üsző bírálat a Mega-Logistic Zrt. tenyészetében

2021.10.03.-án vasárnap, a Kaposvári Állattenyésztési Napok helyszínének közelségét kihasználva ultrahangozásra és küllemi bírálatra került a hajmási telephelyű Mega-Logistic Zrt. 5 db éves üszője.

Üsző bírálat Kunadacson

2021. 09. 30-án Kunadacson, Anka István tenyészetében jártunk.

A 24 db éves üsző bírálatát és ultrahangos húsminőség vizsgálatát Holló Dániel végezte el.

Tenyésztési Szakbizottsági ülés Üllőn

2021. 09. 16-án tartotta az Egyesület a Tenyésztési Szakbizottsági ülését Üllőn.

Az ülésen néhány kivételtől eltekintve minden törzstenyészet képviselője jelen volt.

Sikeresen kidolgozásra került Egyesületünk új Tenyésztési Programja, mely Elnökségi jóváhagyást követően fog a Közgyűlés elé kerülni.

Charolais és aubrac a 2021-es Farmer-Expón

A jubileumi XXX. Farmer-Expón a charolais fajtát egy fiatal tenyészbika és egy kétéves üsző, míg sz aubrac fajtát sok év kihagyás után

Cikk folytatása

Figyelemfelhívás szállításra alklamatlan állatok rakodásának tilalmára

A közelmúltban a NÉbiH figyelmeztetést adott ki arra vonatkozóan, hogy szállításra alklamatlan állatok rakodása tilos. Amennyiben bebizonyosodik,

Cikk folytatása

STV minősítés a Néma Kft. tenyészetében

2021.07.07.-én Akasztón, a Néma Kft. tenyészetében tartottunk STV minősítést.

Cikk folytatása

Várvölgyön a precíziós húsmarhatenyésztés útjára lépnek

2021.06.28.-án a Zala megyei Várvölgyön jártunk, ahol a Héri János és Vancsura Miklós tulajdonában lévő állományon ez alkalommal több vállalkozás végezte párhuzamosan feladatait. 

Cikk folytatása

Tenyészetlátogatás Galváczki Tamás tenyészetében

2022.01.13-a reggelén Galváczki Tamás és testvére fogadott a felsővadászi telephelyükön, ahol a nagyjából 75 egyedet számláló tehénállományukat tartják. Az állomány vegyes húshasznú állatokból áll, amelyre charolais bikát használnak tuljadonosaik. Közösen megteintettük az állományt, beszéltünk a jövőbeni tervekről és a felvetődött kérdésekről. 

Üsző bírálat Oláh Pál tenyészetében

2022. január 11-én Oláh Pál kunadacsi tenyészetében jártunk. 21 darab 1,5 éves üsző küllempontozását, valamint ultrahangos húsminőség-vizsgálatát végeztük el.

Boldog, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Tenyészetlátogatás Süttőn

2021.12.02.-én Gelbmann Ferenc Süttő melletti tenyészetében jártunk, ahol a frissen belépett tenyészet állatait szemléltük meg, sajnos a késői időpont miatt csak röviden tudtuk az állatokat megnézni a sötétedés előtt. Ezt követően átbeszéltük a lehetőségeket, terveket a jövővel kapcsolatban. 

Tenyészetlátogatás Dadon

2021.12.02.-án Dad településen jártunk Szabó Zoltán tenyészetében, aki kis létszámú tehén állományával lépett be egyesületünkbe. A főleg charolais jellegű állományon a Néma Kft.-től származó bika fedez. 

Tenyészetlátogatás Gézaházán

2021.12.01.-én a Csesznek közeli Gézaházán jártunk, ahol Kovács Dávid állományát tekinthettük meg. A vegyes húshasznú állomány fedezésére a környező aubrac tenyészetből vásároltak tenyészbikát, aminek nyugodtsága és az utána született borjak külleme is elnyerte a gazda tetszését. 

Tenyészetlátogatás Nagyesztergáron

2021.12.01.-én Hanich Zalán aubrac tenyészetébe látogattunk, ahol átbeszéltük a jövőbeni terveiket és az ehhez szükséges tennivalókat. A tenyészetben korábban tett látogatás alkalmával átbeszélteknek köszönhetően sok pozitív változás történt, s szeretnék a jelenlegi 30 tehenes állományt bővíteni. A fajta nagy örömünkre a környező gazdálkodók figyelmét is felkeltette, így a szűk környezetben többen is vásároltak már az innen származó pedigrés üszők és tenyészbikává minősült állatok közül. 

Üsző bírálat Újkígyóson

2021.11.30.-án a NAT-SER Kft. újkígyósi tenyészetében bíráltuk és ultrahangos vizsgálat alá vetettük a tenyészet 2 éves üszőit valamint megtekintettünk egy franciaországi árverésen nemrég megvásárolt, és onnan behozott üszőket.  

Üsző minősítés Csürhés Tamás tenyészetében

2021.11.29.-én a nap zárásaként Kaszaperre érkeztünk, ahol Csürhés Tamás üszőit küllembíráltuk, illetve a tenyészetben STV indítást is végeztünk. A munka végén már a lámpafény segítségére is szükség volt. 

Üsző minősítés Szeghalmon

2021.11.29.-én Szeghalmon, Vig Péter és Vig Zoltán tenyészetében esett át küllembírálaton és ultrahangos húsminőség vizsgálaton a Charolais-Farm Kft. tenyészetéből származó üszőcsoport, illetve néhány, már a tenyészetben született, szintén az akasztói törzstenyészetből korábban vásárolt tehén utódja.

Üsző minősítés és ultrahangozás Szabó Károlynál

2021.11.25.-én Szabó Károly tenyésztőnk Tépe határában lévő gazdaságában tartottunk küllemi bírálatot és ultrahangos húsminőség vizsgálatot a nála található, részben saját nevelésű, részben Csürhés Tamás törzstenyészetéből vásárolt üszői esetén. A bírálatot megelőzően áttekintettük az állományt, s fajtajelleg vizsgálatát is rögzítettük, hogy a jövőben születő borjak törzskönyvezését elősegítsük. 

STV minősítés Kunadacson

Anka István kunadacsi tenyésztő telepén 9 db stv-t zárt tenyészbika jelölt minősítését végeztük el 2021.11.17-én. 

A küllembírálatot követően 5 db A3 - tenyésztésre javasolt és 4 db A1 - tenyésztésre nem javasolt állat került a jegyzőkönyvre. A minősítést követően elvégeztük a bikák ultrahangos vizsgálatait is. 

Üsző minősítés Homrogdon

Az Abaúji Papp Charolais Kft. tenyészetének 1,5-2 éves üsző évjáratának közel fele került küllembírálatra és ultrahangos húsminőség vizsgálatra 2021.11.12.-én. A minősített 59 üsző már megkapta pedigréit és új gazdájukhoz került. 

Kaposvári Szakmai Nap

Az idei utolsó szakmai napunkra november 11-én került sor Kaposvár-Toponáron, a Fekete István Látogatóközpontban, majd az előadásokat követően a MATE Kaposvári Campus tanüzemében zajló KSTV-ben részt vett, árverésre kerülő bikák megtekintésére volt lehetőség.

Cikk folytatása

Üsző bírálat Hódoson a Szerencsi Mg. Zrt. telepén

2021.október végén és november elején több alkalmmal látogattunk el a Szerencsi Mg. Zrt. hódosi szarvasmarha telepére, ahol a két éves üszők küllembírálatát és ultrahangos húsminőség vizsgálatát folytattuk le. A lebírált üszők azóta már a származási igazolásaikat is megkapták és egy részük már új gazdára is talált. 

KSTV minősítés Kaposváron

A Kaposváron futó harmadik KSTV bikáinak minősítésére 2021.11.03.-án került sor. A 2 csoportban indult 20 tenyészbika jelölt küllemi bírálatát Dr. Török Márton és a Tenyésztési Szakbizottság IB tagjai valamint

Cikk folytatása

Szakmai napra várjuk a tenyésztőket Hajdúnánásra

Az idén őszre szervezett két szakmai napunk első állomása november 9.-én Hajdúnánáson lesz, melynek meghívóját alább találhatják. A rendezvényre várjuk azon tenyésztőket és érdeklődőket is, akik nem tagjai Egyesületünknek. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Cikk folytatása

Elérhetők az első genom-tenyészértékek!

Jelentős előrelépés történt egyesületünk életében: október 20. óta elérhetőek az első, genom-adatokat is magukba foglaló BreedPlan tenyészértékek a lekérdező felületen!

Bár még nincs feldolgozva az összes (több mint 8000!) levizsgált állat SNP-adata,

Cikk folytatása

Kaposvári Állattenyésztési Napok

2021.10.01-03. között került megrendezésre a Kaposvári Állattenyésztési Napok, mely a megszokott helyen és formában várta az érdeklődőket. 

A kiállításon a charolais fajtát

Cikk folytatása

Véget ért a XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhelyen

A tavalyi évben elmaradt és idén májusban elhalasztott XXVIII. Alföldi Állattenéysztési és Mezőgazda Napok szeptember 23-25. között került megrendezésre. 

Egyesületünk a hagyományokat követve

Cikk folytatása

Üsző ultrahangozás a Charolais Kft. tenyészetében

2021.09.09.-én a Charolais Kft. lajosmizsei tenyészetében 79 db másfél-két éves üsző ultrahangos húsminőség vizsgálatára került sor. A vizsgálatot Holló Dániel végezte, melyek eredményei a kiértékelést követően Breedplan tenyészértékbecslésre lesznek kiküldve Ausztráliába. 

Ismét tenyészbika-támogatás szeptember 1-től!

A tenyészbika tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatását a 41/2019. (VIII. 30.) AM rendelet szabályozza. A rendelet július 17-én módosult! A legfontosabb változás a tavalyi évhez képest, hogy csak a bikák ELSŐ tenyésztésbe állítása támogatható,

Cikk folytatása

Ismét Akasztón minősítettünk, ezúttal a Charolais-Farm Kft. tenyészetében

2021.07.14.-én Akasztón, a Charolais-Farm Kft. tenyészetében tartottunk STV minősítést.

Cikk folytatása

Üsző bírálat Emmer Konrád tenyészetében

2021.06.29.-én a Komárom-Esztergom megyei Mocsa közelében található Emmer Konrád tenyészetébe látogattunk, ahol a másfél éves üszők bírálatát és ultrahangos vizsgálatot végezte el Holló Dániel. Az állatokat a tenyészet saját maga szeretné tenyésztésbe állítani. 

Újra benépesült a kaposvári KSTV telep

2021.06.21.-én hétfőn beszállításra kerültek a következő KSTV állatai a MATE Kaposvári Campusán üzemelő KSTV telepre.

Cikk folytatása