elado

1%

Újdonságok

STV minősítés Csobádon

2017. november 14.-én került sor STV minősítésre a Hordeum 2000 Kft. törzstenyészetében, Csobádon. A beállított 10 növendékbika közül 9 volt genetikailag szarvtalan és átlagosan 1391 grammot gyarapodott a teszt alatt, a 400 napra korrigált súlyuk pedig 502 kg volt.

Cikk folytatása

Szemle Tábori Imrénél

Törzstenyészeti szemlére került sor Jászdózsán, Tábori Imre törzstenyészetében 2017. november 7.-én. A tenyészetet Tábori Imre képviselte, a bizottságban dr. Domokos Zoltán ügyvezető mellett a következő törzstenyészetek képviselői vettek részt: Anka István (Kunadacs), Bujdosó Márton (Lajosmizse), Jancsó István (Léh) és Papp

Cikk folytatása

Törzstenyészeti szemle volt Szloboda Bélánénál

2017. október 24.-én került sor Szloboda Béláné törzstenyészetének szemléjére Gávavencsellőn. A tenyészetet ifj. Szloboda Béla képviselte, míg a bizottság Anka István (Kunadacs), Papp Sándor (Dicháza) törzstenyésztőkből és dr. Török Márton tenyésztésvezetőből állt.

Cikk folytatása

Mezőcsáti Regionális Szakmai Nap

Elnökségünk idén januárban határozott Regionális Szakmai Napok megrendezéséről. Ezek sorában másodikként 2017. október 19.-én került sor Mezőcsát városa polgármesterének és Taskó József támogatásával a rendezvényre, mintegy 90 fő részvétele mellett. Az egyesületünk

Cikk folytatása

Hajmási szakmai nap

Sikeresen lezajlott egyesületünk első szakmai napja 2017. október 17-én , a Somogy megyei Hajmáson.

Cikk folytatása

Elnökségi ülés - Lajosmizse '17. október 3.

2017. október 3.-án Lajosmizsén, a Faház Kisvendéglőben tartotta soron következő elnökségi ülését az egyesületünk. A kilenc tagú elnökségből Anka István, dr. Baranyi István, Bujdosó Márton, Jancsó István, Németh Antal, Osvay György,

Cikk folytatása

Törzstenyészeti szemle volt az NPK Charolais Farm Kft.-ben

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 2017. szeptember 27.-én tartotta törzstenyészeti szemléjét az NPK Charolais Farm Kft.-nél, Kecskemét határában. A kft.-t Nagy Pál képviselte, a háromtagú bizottságot pedig

Cikk folytatása

Meghívó az OMÉK-ra

Meghívó!

OMÉK 2017. szeptember 20-24.

Szeretettel meghívjuk tagjainkat és mindazokat, akik a charolais és az aubrac fajtáink iránt érdeklődnek, hogy látogassák meg a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron a standunkat és tekintsék meg állatainkat!

Cikk folytatása

Tendenciák az USA-ban

David Lalman magyarországi látogatásanak szakmai összefoglalója a honlapunkon idekattintva érhető el.

Amerikai húsmarhás szakértő látogatott hozzánk

Dr. David Lalman az USA Oklahomai Állami Egyetem Állattudományi Tanszékének professzora, vezető húsmarha szaktanácsadója 2017. augusztus 14.-e és 19.-e között hazánkba látogatott. Megnézett néhány charolais törzstenyészetet és

Cikk folytatása

Cikk jelent meg a Charolais Kft.-ről

„Alkudozás helyett értékelés” címmel cikk jelent meg a Magyar Mezőgazdaság 207. július 5.-i számában a Charolais Kft. bikavásáráról és a tenyészbikák andrológiai vizsgálatának fontosságáról. A

cikk első része innen,  második oldala pedig

 

Cikk folytatása

Elnökségi ülés volt Budapesten

Elnökségi ülést tartott 2017.június 20.-án a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete Budapesten, a MÁSZ székházában, ahol az elnökség

Cikk folytatása

Tenyészbika vásár Lajosmizse

2017 júniusában újabb tenyészbika vásárt tartott a lajosmizsei Charolais Kft., ahol az éppen lezárult KSTV csoport bikái kerültek bemutatásra és eladásra. 

Cikk folytatása

Új szakmai szoftverünk, a GULYÁS

2017. június 8.-án megkezdődik az egyesületünk új szakmai szoftverének a „GULYÁS” Charolais Törzskönyvezési és Telepirányítási Programnak az élesüzeme. Több éves fejlesztési munka után, a korábbi szakmai szoftverek tapasztalatainak felhasználásával

Cikk folytatása

Törzstenyészeti szemle a Hód-Mezőgazda Zrt. tenyészetében

2017. május 25.-én került sor a Hód-Mezőgada Zrt. ficséri telepén a tenyészet törzstenyészeti szemléjére.

Cikk folytatása

STV minősítés a Néma Kft.-ben

Tizenhárom növendékbika került minősítésre 2017. május 17.-én Akasztón, a Néma Kft. törzstenyészetében, ahol Németh Antal képviselte a tenyészetet. A minősítésben

Cikk folytatása

Tanulmányút és kiállítás Csehországban

Tanulmányút keretében 13 fős magyar küldöttség járt a 2017. május 11-14. között megrendezett Brünói Állattenyésztési Kiállításon.

Cikk folytatása

Csukás Zoltán díjat kapott dr. Békési Gyula

A Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége 1999-ben Csukás Zoltán professzor emlékére díjat alapított, melyet minden évben az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda

Cikk folytatása

Elhunyt Bogárdi Ferenc

Szomorúan tudatjuk, hogy Bogárdi Ferenc, egyesületünk Felügyelőbizottságának tagja Bogardi gyaszhir2017. április 24.-én hirtelen elhunyt.

Temetése április 28.-án, pénteken 15 órakor lesz a mezőnagymihályi temetőben.

Cikk folytatása

Közgyűlés Vecsésen

Egyesületünk 2017. április 12.-én tartotta Közgyűlését Vecsésen, ahol 28 szavazattal rendelkező tag képviselője jelent meg.

Cikk folytatása

Elismerésben részesült Németh Zoltán tagunk

Németh Zoltán karcagi tagunk a Hortobágy menti Húsmarhatartók Szolgáltató Szövetkezete és a Purina Tenyésztői Díjában részesült!

Szívből gratulálunk ezúton is az elismeréshez!

STV minősítés Kunadacson

2017. április 4.-én került sor Anka István kunadacsi törzstenyészetében a soron következő STV minősítésre.

Cikk folytatása

STV minősítés Szloboda Bélánénál

2017. március 1.-én Szloboda Béláné törzstenyészetében került sor üzemi STV zárást követő minősítésre és ultrahangos izmoltság és faggyúság mérésére.

Cikk folytatása

Konferencia Érmelléken, Paptamásiban

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete 2017. február 25.-én, szombaton tartotta konferenciáját Paptamásiban, ahová dr. Komlósi István, a Debreceni Egyetem dékánjának a javaslatára

Cikk folytatása

Elhunyt Dr. Korchma Csaba

Február másodikán nagy veszteség érte az állattenyésztő társadalmat váratlanul elhunyt Dr. Korchma Csaba okleveles agrámérnök, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Szarvasmarhatenyésztési és Tenyésztéshigiéniai Osztálya nyugalmazott csoportvezetője.

Temetése 2017. március 8.-án 14 óra 30 perctől lesz Vácon, az Alsóvárosi (Avar utcai) temetőben.

 

Cikk folytatása

Hamarosan megjelenik!

Egy évvel ezelőtt novemberben ellátogatott hozzánk Gearld Fry amerikai húsmarhaszakértő. Több előadást is tartott és az egerszalóki konferenciánkon engedélyt adott a jogtulajdonában álló James E. Drayson: Herd bull fertility című könyvének magyarnyelvű kiadására. Örömmel tájékoztatok minden érdeklődőt, hogy a könyv nyomdába került és

Cikk folytatása

Szakmai nap a Geréby Kúriában

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete kilenc nap alatt harmadikként Lajosmizsén, a Geréby Kúriában tartotta regionális szakmai napját 2017. október 25.-én. A rendezvény levezető elnöke Bujdosó Márton, egyesületünk elnöke volt, díszvendége pedig Nagy Tamás,

Cikk folytatása

Szemle a Szerencsi Zrt.-ben 2017.

2017. október 20.-án zajlott a Szerencsi MG. Zrt. törzstenyészeti szemléje Hódos tanyán. Jelen volt a Zrt. vezérigazgatója, Osvay György és a tenyészetet Sváb István képviselte. A bizottságot

Cikk folytatása

Törzstenyészeti szemle volt Bekecsen

2017. október 18.-án törzstenyészeti szemle zajlott a Hegyalja-Bos Kft. bekecsi telepén. A tenyészetet Balogh Zsolt ügyvezető képviselte, a szemlebizottságot pedig Németh Antal (Néma Kft.), Sváb István (Szerencsi Mg. Zrt.) és

Cikk folytatása

Törzstenyészeti szemle Dicházán

Az Abaúji Papp Charolais Kft. törzstenyészetében 2017. október 4.-én zajlott a státusz megújítását célzó szemle. A tenyészet részéről jelen volt Papp Sándor tulajdonos és felesége Annuska, aki az ágazatot is irányítja. A bizottságot

Cikk folytatása

Meghívó regionális szakmai napra

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete tisztelettel meghívja önt és kedves családját

Regionális Szakmai Napjai valamelyikére,

melyeket az ország három régiójában, Hajmáson (1), Mezőcsáton (2) és Lajosmizsén (3) rendez meg!

Cikk folytatása

Nagydíjas a Néma Kft. charolais bikája

A 2017-es OMÉK nyitónapján került sor a bírálattal egybekötött húshasznú szarvasmarha fajtabemutatóra.

Cikk folytatása

KÁN 2017. Kaposvár

A XI. Kaposvári Állattenyésztési Napok regionális kiállítás 2017. szeptember 1-3. között került megrendezésre, ahol a Zselicvölgy-Szabadidőfarm Zrt. két kiváló

Cikk folytatása

Farmer Expó 2017

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete négy tenyészete öt állattal vett részt a 26. Farmer Expón 2017. augusztus 17-20.-a között Debrecenben. A Hordeum 2000 Kft. (Léh) 6582-es Voltaire apaságú vemhes üszője első helyezést ért el, a Charolais Kft.

Cikk folytatása

Szarvasmarhatenyésztési konferencia

Gondolkozzunk együtt a jövőről!

Szarvasmarhatenyésztési konferencia a Farmer Expo kiállítás helyszínén

2017. augusztus 18 (péntek) 13:30 óra

Egyesületünknek sikerült elérnie, hogy az USA Oklahomai Állami Egyetem professzora, vezető húsmarha szaktanácsadója, dr. David Lalman

Cikk folytatása

STV minősítés az Abaúji Papp Charolais Kft.-ben

Három STV csoportban összesen 59 darab növendékbikatenyésztésre alkalmasságáról döntött Dicházán, az Abaúji Papp Charolais Kft. törzstenyészetében a bizottság. A házigazda Papp Sándor és felesége,

Cikk folytatása

STV minősítés Kecskeméten

2017.06.13.-án került sor az NPK Charolais Farm Kft. tenyészetében zárult STV minősítésére.

Cikk folytatása

Konferencia a Vajdaságban

2017. június 6.-án a Vajdaságban, Törökfaluban tartotta Vajdasági Húsmarha Konferenciáját a KASUM Húsmarhatenyésztők Egyesülete (elnöke Bálint Jenő) a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége támogatásával (elnök Nagy Miklós). A konferencián Bujdosó Márton,

Cikk folytatása

Központi STV bikavásár Lajosmizsén 2017

Meghívó

A CHAROLAIS Kft. sok szeretettel meghívja Önt

a 2017. június 13-án (kedden) megrendezésre kerülő Tenyészbika vásárra

Cikk folytatása

Törzstenyészeti szemle volt a Zselicvölgyben

A közelmúltban a Dél-Pannon Farm Kft. és a „BOROSTYÁN 95 Kft. egyesülésével (összeolvadásával) létrejött a „Zselicvölgy-Szabadidőfarm Zrt.”, amely jogutódja is egyben a két kft.-nek. Ennek következtében

Cikk folytatása

Törzstenyészeti szemle volt Kunadacson

2017. május 17.-én került sor Anka István kunadacsi törzstenyészetének szemléjére. A bizottság munkájában dr. Domokos Zoltán ügyvezető mellett Balogh Zsolt (Hegyalja-Bos Kft., Bekecs) és Papp Sándor (Abaúji Papp Charolais Kft.,

Cikk folytatása

Lezárult a XXIV. AÁN

Egyesületünk megújult arculattal jelent meg a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen. Az időjárás lényegében nem okozott nagyobb fennakadást. A nyitó napon, május 4.-én reggelre leesett jelentős mennyiségű csapadékot szombat délutánig elfogadható száraz, sokszor napos időjárás követte és meglehetősen nagy számú

Cikk folytatása

Meghívás Hódmezővásárhelyre

Szeretettel meghívjuk tagjainkat, partnereinket és a charolais, valamint az aubrac fajtáink iránt érdeklődőket, látogassanak meg bennünket 2017. május 4 - 6. között (csütörtök, péntek, szombat) az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok alkalmából Hódmezővásárhelyen, a Kiállítási Centrumban!

Cikk folytatása

STV minősítés a Charolais-Farm Kft. tenyészetében

2017. április 19.-én került sor az akasztói Charolais-Farm Kft. tenyészetében zárult üzemi STV minősítésérre. 

Cikk folytatása

Elnökségi ülés volt Miskolcon

Egyesületünk elnöksége Miskolcon, az egyesületi irodában ülésezett 2017. április 10-én. Napirenden volt többek között a tavalyi év szakmai és pénzügyi beszámolója, valamint az ezévi tervek is.

 

STV minősítés az Abaúji Papp Charolais Kft. tenyészetében

2017. április 5.-én került sor a két csoportban összesen 40 db bikát számláló stv minősítésére. 

Cikk folytatása

Lajosmizsei tanácskozás a spermavizsgálati eredményekről

2017.03.22-én (szerdán) Pomichal István PhD tolmácsolásában tartott előadást Jaroslav Pokoradi PhD, a szlovákiai Xcell cég képviselője, aki az egyesületünk szervezésében a tenyészbika spermavizsgálatokat végezte.

Cikk folytatása

Elnökségi ülés Lajosmizsén 2017. 02. 28.

Egyesületünk elnöksége Lajosmizsén, a Faház Kisvendéglőben tartotta soron következő elnökségi ülését 2017. február 28.-án, ahol az elnökség tagjai

Cikk folytatása

Tenyésztési Szakbizottsági ülés volt Dicházán

Tenyésztési szakbizottsági (TSzB) ülést tartott 2017. február 21.-én a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete törzstenyészeteinek közössége Dicházán, az Abaúji Papp Charolais Kft.-ben. A 14 törzstenyészet közül

Cikk folytatása

Törzstenyészet-jelölti szemle Nemeskeresztúron

Törzstenyészet-jelölti szemlére került sor 2017. február 16.-án Vas - és Veszprém megye határában.

Cikk folytatása